fesztivál

2019.06.07. 20:00

Hallgatói szívét veszi célba a katonazenész

Swing, indulók, filmzenék is felcsendültek péntek délután Kaposváron. Közel százötven katona lepte el a Kossuth teret. 24. alkalommal rendezték meg a katonazenekari találkozót a somogyi megyeszékhelyen.

Góz Lilla

– Anya, innen jönnek a katonák? – kérdezte édesanyja kezét szorítva egy kisfiú, aki terep színű póló öltözött a katonazenekari találkozó apropóján. Négy zenekar közel százötven résztvevővel szórakoztatta a kaposvári közönséget. A Fő utcán vonultak be, majd a megnyitókat követően a debreceni, a hódmezővásárhelyi, a budapesti és katonazenekarok mutatkoztak be.

 

– A közös műsorunkban swing, katonai indulók, valamint Óz a csodák csodájából Dorothy betétdala csendült fel szaxofonszólóval – mondta el Major András, a kaposvári katonazenekar karmestere. Hozzátette: gyepshowjukon különböző népek zenéjét is felelevenítették.

– Az együttes több mint hatvan éves múltra tekint vissza. Arculatunk a világgal és az igényeknek megfelelően változik. A katonai indulók mellett helyet kapnak a filmzenék is – jegyezte meg Major András. Azt tapasztalják, hogy a katonazenekarok népszerűek, sok fiatal zenész szeretne bekerülni közéjük.

Ördöglovas palotás színesítette a hódmezőváráshelyi katonák gyepshowját.

– Együttesünk 1992 óta létezik, régi korok elfeledett táncait mutatjuk be. A keringő ősét, egy francia négyest, polkát, mazurkát és magyar báltermi táncokat is láthatott tőlünk már a közönség – mondta el Lázár György. A szegedi Pavane Táncegyüttes vezetője hozzátette: 19. századi díszmagyar viseletbe öltöztek, amelyet színes alapon aranyozott ékek díszítenek. Első ízben érkeztek Kaposvárra.

– Kaposvár katonaváros, nagyra becsüljük katonáinkat. Most is vannak katonáink, akik őrzik világszerte a békét, ne feledkezzünk meg rólunk sem a tapsoknál – mondta el a megnyitón Szita Károly, polgármester.

– Fontos számunkra Kaposvár, Somogyország, támogatásuk nélkül a honvédelmi és haderőfejlesztési program nem lehet sikeres – mondta el köszöntőjében Böröndi Gábor, a Magyar Honvédség parancsnokhelyettese. Hozzátette: katonazene híd a múlt, a jelen és a jövő között, a zenekarok tagjai pedig egy hagyománytisztelő új magyar honvédséget építenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában