vizsgadrukk

2019.06.25. 17:30

Zárulnak a szóbelik: az ájulás kerülgette az egész éjjel tanulót

Az utolsó próbatétel vár a héten az érettségizőkre: pénteken zárulnak a szóbeli vizsgák, aztán kezdődhet a középiskola utáni utolsó, igazán gondtalan vakáció.

Kovács Gábor

Halkan nyitották az ajtót a tanárok kedden délelőtt, hogy ne zavarják a vizsgáztató teremben folyó munkát a KSZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakgimnáziumában, miközben a szomszédos felkészítő teremben a sorsukra vártak a végzős diákok pogácsahegyek és üdítők között.

– Egész éjjel tanultam, most az ájulás és hányinger kerülget! – fakadt ki a kaposvári Szántó Bence ecsetelve a felkészülés megpróbáltatásait, aki németből és szakmai tantárgyból jó eredményre számít. Azt mondta, ha letette az érettségit, rövid pihenés vár rá a nyáron, mert júliusban kezdődnek az edzések, ugyanis igazolt focista, és a labdarúgásban akar kiteljesedni. Közben nyílt az ajtó, és jöhetett a pacsi a barátnőnek: a fiatal, szőke lány már túl volt a szóbelin. – Nagyon jó érzés végezni! – mondta megkönnyebbülten a kaposvári Matesz Viktória. – Irodalomból Adyt húztam, jól sikerült. Nyáron edzőtáborba megyek, mert a célom az, hogy a testnevelési egyetemen tanuljak tovább.

– Az angol kifejezetten jó lett, és minden sikerült! – tekintett vissza a lengyeltóti Dávid Ákos. – Egyedül töriből voltak gondjaim, mert azt a tételt pont nem néztem át, amit húztam. Pénzügyi-számviteli szakon végeztem, de a nyáron a Balaton-parton fogok dolgozni a vendéglátásban.

Minden diák úgy teljesít, ahogy az elmúlt négy évben, és mindenki tisztességesen felkészült – ez Erdei Barnabás, a fonyódi Mátyás Király Gimnázium szaktanárának a véleménye, aki az érettségi bizottságban foglalt helyet. Érdekesség, hogy Fonyódon 11-en érettségiztek testnevelésből.

 

Sok helyen már összesítenek

Van, ahol már véget értek az érettségik, sőt már ki is számolták a végeredményeket. A Táncsics gimnáziumban az összes osztály átlaga 4,48 lett, a legjobb osztály, a matematika-biológia tagozatos 4,83-as átlagot ért el. Emelt szinten jobbak lettek az eredmények. Összesen 775 vizsgát tettek a diákok az idei érettségin a Táncsicsban, középszinten 635 vizsgát, emelt szinten 140 vizsgát. Emelt szinten leginkább a biológia, kémia és matematika tárgyakat választották. A Táncsicsban általában jó eredményekkel zárulnak az érettségik, volt olyan év, amelyikben még az idei teljesítményt is túlszárnyalták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában