2019.07.19. 16:09
Barackba borult már a Nagypiac
Kajszibarack sárgállott szinte minden standon a piacon, hiszen még tart az édes csonthéjas szezonja.
Kajszibarack sárgállott szinte minden standon a piacon, hiszen még tart az édes csonthéjas szezonja. Az asszonyok zacskókba válogatták, többen ízletes lekvárnak szánták a gyümölcsöt.

– Legyen inkább három – mondta lelkesen egy kisfiú a kofának, aki arról érdeklődött, hogy 2,5 helyett maradhat -e 3 kilogramm. Aztán a fiatal vásárló kézbe fogva megpróbálta leellenőrizni, valóban milyen nehéz a három kilogramm kajszi.
– Jó napot kívánok, a legszebb barackot hoztuk önöknek – invitálta nyájasan a vásárlókat egy kereskedő, aki körül tényleg hegyekben állt a zamatos portéka. Kétségkívül a barack volt a piac legnagyobb sztárja, s ráadásul még kopasz fajta is akadt belőle. De sokan vásároltak dinnyét is, mivel már azt sem kell nagyítóval keresni a Nagypiacon.

Bárhol hozzájuthatunk, sőt meg is lehet kóstolni a hatalmasra nőtt gyümölcsöket. –Hiába olcsó a hipermarketekben – mondta kérdésünkre Juhász Tibor, veterán kereskedő. – Amit nálunk lehet kapni, annak mégiscsak más az íze.

Juhász Tibor elmondta: emellett még nagyon jól fogynak a lecsó alapanyagai, mivel igen alacsonyra csökkent a paprika és a paradicsom ára.

A kereskedők elmondták: annak ellenére nagy volt a forgalom, hogy ilyenkor van a nyaralószezon.
Kaposvári Nagypiac aktuális árai
2019. július 19.
Mogyoró (héjas)
1499 Ft/kg-tól
Kajszi barack
290 Ft/kg-tól
Őszibarack
350 Ft/kg-tól
Ringló
450 Ft/kg-tól
Ribizli piros
1000 Ft/kg-tól
Egres
1400 Ft/kg-tól
Nektarin
390 Ft/kg-tól
Aratási körte
400 Ft/kg-tól
Szuloki görögdinnye
269 Ft/kg-tól
Magyar sárgadinnye
300 Ft/kg-tól
Csemegekukorica
100 Ft/db-tól
Gyönge bab ( héjastól)
1000 Ft/kg-tól
Kovászolni való uborka
350 Ft/kg-tól
Kapor
100 Ft/csomó
levescsont
119 Ft/kg-tól
Csirke csontos mell
920 Ft/kg-tól
Csirke egész comb
489 Ft/ kg-tól
Tyúk, kakas
900 Ft/ kg-tól
Kacsa bőrös háj
829 Ft/kg-tól
Kápia paprika
399 Ft/kg-tól
Karfiol
599 Ft/kg-tól
Kardvirág
300 Ft/csokortól
Kála
400 Ft/csokortól
Margaréta
200 Ft/csokortól
Legényrózsa
300 Ft/csokortól