szikvíz

2019.07.06. 15:30

Buborékba zárt hulladékmentes nosztalgia

Reneszánszát éli a szódafogyasztás, hiszen egyre többen térnek át a környezettudatos vízfogyasztásra a PET palackok halmozása helyett. Somogy megyében sem lettek kevesebben a szikvízgyártók.

Koszorus Rita

Újra divat szódát inni, a somogyiak előszeretettel hűsítik magukat a szénsavas itallal, amelyhez szinte minden településen hozzá lehet jutni. – Az emberek látják ebben a nosztalgiát és kicsit retro is – mondta kérdésünkre Árváné Kozma Zsuzsanna, toponári szódakészítő. – S úgy látom, manapság sokan azért is térnek át az ásványvízről a szódára, mert nem keletkezik annyi hulladék. A szódásüveget egyszer megveszik, s utána 5-6 évig tudják használni.

A kedves vásárlónak csak annyi a dolga, hogy fogja a palackjait és elviszi a szikvíz üzembe feltölteni. S persze fizet, üvegenként hatvan forintot. Árváné Kozma Zsuzsanna szerint olcsóbb a szikvíz PET palackba zárt társainál, emellett még a szénsav is több benne.

Tizenhárom éve készít szikvizet Nemes Endre Marcaliban, azt mondja, a forró napokon nagyon sok a munkája. – Azt azért nem mondanám, hogy a hőségben olyan a szóda iránti igény is, mint a fagyira – mondta Nemes Endre –, de az biztos, hogy a hőmérséklet emelkedésével egyenesen arányban növekszik az eladott szódavíz mennyisége is nálam. Vannak megrendelők, ahol az év többi részében hetente csak egyszer, nyáron viszont kétszer-háromszor is fel kell tölteni a készleteket.

A marcali szikvízkészítő is úgy látja: sokkal jobb a szörp és a fröccs is, ha az nem ásványvízzel készül. – A szóda úgy össze tudja keverni az összetevőket, hogy varázslat is kerül az italba – árulta el a szikvíz titkát a készítő.

A Balaton környékén a nyári időszakban még inkább észrevehető a fogyasztók szomjúsága a szisszenéssel a pohárba csorduló italra. – Szezonban megháromszorozódik a forgalmunk – mondta el kérdésünkre Gulyás István. A siófoki Gulyás Szikvíz alapítója 1997. óta készíti a szénsavas italt, s azt mondta: szerencsére a trend most neki kedvez. – A legtöbben a környezetvédelem miatt helyezik előtérbe az újratölthető palackot. Igaz, van egy vásárlói kör, amely öregszik, de helyébe egy fiatalabb jön. Ennek oka az is, hogy a 24-28 éves korosztályban nagy divat a rozéfröccs fogyasztása, amely szódával az igazi.

A szóda 2013. óta hungarikum, hiszen iparszerű gyártása magyar találmány. A szódásszifont Jedlik Ányos tökéletesítette és megtalálta a megfelelő megoldást az iparszerű gyártásra is.

A patron már nem a régi

Tavaly márciusban intettünk végleg búcsút a hagyományos újratölthető szódás patronoknak, amelyekkel otthoni körülmények között is könnyedén készíthettünk szikvizet. Nem kellett más hozzá, csak víz, patron és egy szifon. Ha elhasználódott a patron, a boltban cserélhettük újra. Ennek vége, ma már csak az eldobható formátum kapható. Igaz ebben nagyobb a gáztöltet, de drágább is. A régi szifonokkal is használható, hiszen a gyártó gondoskodott róla, hogy egy betét segítségével beleilleszthető legyen a jó öreg palackba. Ám a használók azt mondják: inkább cserélik a szikvizet, mintsem otthon készítsenek, hiszen az új patronnal már nem az igazi a házi szóda íze.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában