Doni Katasztrófa

2019.07.09. 17:30

Kaposvárról indultak el, a víz mosta ki a holttestüket

Folyamatosan kerülnek elő a második világháborúban elesett magyar katonák maradványai a Don-kanyarban. Több ezer somogyi honvéd nyughelye a messzi orosz föld, és közülük soknak még mindig megtalálható lenne a sírja, ha lenne, aki keresné.

Kovács Gábor

Linszk közelében egy partoldalban a magyar munkaszolgálatosok temetőjét bontotta meg a víz, a csontok hullanak be a folyóba, s ők egykor kaposváriak voltak – hívta fel a figyelmet a jelenségre Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. igazgatója, aki nyugállományú katonatisztként hely- és hadtörténészként is elhivatottan mindent megtesz a Donnál elesett magyar katonák emlékének ápolásáért. Azonban még sok tennivaló lenne.

– Rudkinóban 22 ezer magyar katona maradványai vannak eltemetve, Boldirevkában 5500, ha összeadjuk, ez még 30 ezer sincs, tehát ha a legszerényebb veszteséglistával számolunk, az elesett 40 ezer magyarból még hiányzik 10-12 ezer – mondta Puskás Béla. – Tudjuk, hogy a holttestek egy részét elvitte a Don, soha nem fognak előkerülni, de a kutatóútjainkon látható volt, hogy vannak magyar katonák sírjai temetőkben és erdőkben, amelyeket exhumálni kellene és újratemetni. Csak idő kérdése, hogy eltűnjenek nyomtalanul, ha ebben nem lépünk.

Az egyik alapvető problémának azt tartja, hogy a Honvédelmi Minisztérium Hadisírgondozó Irodája a két központi magyar katonatemető, Rudkinó és Boldirevka állagmegóvására törekszik, mert feltehetően nincs pénz a másutt lévő, elhagyatott sírok feltárására. A kormányközi megállapodás megteremti a lehetőséget a nyughelyek gondozására. A civil szervezetek Magyarországon gondozzák a szovjet hadisírokat, és viszonossági alapon joggal várják el ugyanezt Oroszországban a magyar katonasírok esetében, abban a tudatban, hogy a halott katona már nem ellenség. Van olyan orosz szervezet, a Vojennije Memoriáli, amellyel a magyarok együttműködnek, de rajtuk kívül mások is végeznek hadszíntérkutatást a Donnál, akikkel hazánknak nincs kapcsolata.

Ellenőrzés nélkül nincs szabad mozgás a térségben, így nehezen jutnak el a megemlékezők a helyszínekre, de Puskás Béla az elmúlt évtized alatt több kutatóúton és konferenciákon is részt vett a térségben. Céljai között szerepel még egy út Voronyezsbe, ha lesz lehetősége elutazni, mert szeretnék befejezni az elkezdett munkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában