Göröngyös utak

2019.07.18. 17:30

Kis aszfalt elég a boldogsághoz

Kaposmérő és Kaposdada között két kilométeres aszfaltozott összekötő út épül. Sok somogyi falu van, ahol – hozzájuk hasonlóan – csupán néhány kilométer aszfalt kellene a boldogsághoz.

Marosi Gábor

Több mint harminchat kilométert kell autóznia a homokszentgyörgyieknek ahhoz, hogy aszfaltozott úton eljussanak Csokonyavisontára, pedig a két település földúton alig pár percre fekszik egymástól. – Már egy murvás útnak is örülnénk – mondta Harasztia Attila, Csokonyavisonta polgármestere. – A két falu hét kilométerre van egymástól. A Homokszentgyörgy Mariettapuszta, illetve a Csokonyavisonta Alexandrapuszta közti pár kilométeres szakasz jó minőségű és csak három kilométeres szakaszt kellene aszfaltozni. Erre azonban nincs pénzünk – mondta Harasztia Attila.

Pedig több vállalkozó életét is megkönnyítené, ha megépülne az aszfaltos út. Egy faipari cég például Kálmáncsáról hordja dolgozóit, így a sofőrnek naponta 140 kilométert kell vezetnie. A fürdő forgalma is fellendülne, ha elkészülne a szilárd útszakasz, de Szigetvárra és Pécsre is gyorsabban eljuthatnának. Czinke János, Homokszentgyörgy polgármestere szerint egy jó út révén a helyiek Nagyatádon is tudnának munkát vállalni.

Nemcsak a megye déli részén élők vágynak aszfaltos útra, hanem a fiadiak is. Gyurik Attila polgármester elmondta: négy kilométerre fekszenek az épülő R67-es úttól, de csak földúton tudják megközelíteni a gamási felüljárót. Ígéretet már kaptak aszfaltos útra, de még nem épült semmi. Mezőcsokonya és Somogyfajsz között is csak föld­úton lehet közlekedni. Sudár Zoltán polgármester szerint korábban tervben volt, hogy a Kaposvár és Marcali összekötő út a település mellett épül majd meg, de ezt egyelőre elvetették.

Időt spórolnak

Pár napja kezdték el építeni az aszfaltos utat Kaposmérő és Kaposdada között. A több mint két kilométeres szakasz várhatóan augusztus végére készül el. Prukner Gábor, Kaposmérő polgármestere lapunk kérdésére elmondta: az új szilárd út a vállalkozásoknak és a két településen élőknek is sokat jelent, ráadásul erről az útról lehet megközelíteni a Kassai-völgyet, melyet havonta rengetegen látogatnak. – Három méter széles út épül – mondta Prukner Gábor. – Ötszáz méterenként kitérőket is kialakítanak, hogy a szemből érkező autók elférjenek. Jelenleg körülbelül negyedórára fekszik egymástól a két település, ezzel az összekötő úttal azonban alig pár percet kell csak autózni. A beruházás 172 millió forintba kerül, igaz amikor pályáztunk, akkor 117-ről volt szó. Sajnos emelkedtek a költségek. Most várjuk az állami segítséget, ha nem kapunk több támogatást, akkor hitelt kell felvenni – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában