segélyhívás

2019.07.31. 17:59

Mentők látták vendégül Lajoskát, aki megmentette édesanyját

Ajándékok várták Lajoskát és testvéreit a siófoki mentőállomáson. Ő az a balatonszabadi kisfiú, aki június végén hatéves létére önállóan tárcsázta a mentőket, amikor édesanyja elájult.

Kolumbán Tünde

Kis hősként, rutinosan nyilatkozott majd egy hónappal ezelőtt Kovács Lajoska a tévékamerák előtt, azután hogy június végén fogta a telefont és felhívta a mentőket, mert édesanyját hiába szólongatta, az asszony nem reagált. Lajoska először az apukáját próbálta tárcsázni, de ő épp nem vette fel a telefont, ezért a 104-es számot pötyögte be a telefonba, hiszen a szülőktől tudta, hogy a mentőket ott lehet elérni. A 112-es segélyhívó vonalon jelentkező diszpécser könnyen szót értett a hat éves gyerekkel, aki elmondta, hogy az anyukája nem válaszol neki, és azt is meg tudta mondani, hogy melyik településen és annak is melyik utcájában laknak. A házszámot ugyan nem tudta pontosan, de az udvari játékokat alapján azonosította a családi házat.

A júniusi hőstett óta a balatonszabadi kisfiút többször is megünnepelték. Szerdán a siófoki mentőállomáson látták vendégül, ahol ajándékok várták őt és a kistesókat. Lalika újra találkozhatott Dr. Sápi Csilla mentőorvossal, és az őt segítő fiatal rendőrpárral, Balogh Viktóriával illetve Zergi Andrással is. Lajoska nem egy megszeppent gyerek, otthonosan mozgott a mentőállomáson, ahol megmutatta, hogy kell hívni a 112-őt. A kisfiú kipróbálta a mentők hordágyát, a nyakrögzítőt, sőt azt is elmesélte, hogy a rendőröktől kapott Legot már összerakta, ősszel pedig a szuperhősös, Batman-es táskájával megy iskolába.

A suliban talán példaként állítják majd a többi gyerek elé Lajoska sztoriját, aki tudta, hogy mit kell tenni a bajban, hiszen ami a Kovács családdal megtörtént, bárkivel előfordulhat.

Oktató programot terveznek a siófoki gyerekeknek

Az Országos Mentőszolgálat országszerte számos felvilágosító programot szervez gyerekeknek és felnőtteknek. Lajoska esete kapcsán az a terv, hogy ősztől a siófoki mentők a rendőrökkel, gyermekpszichológussal és pedagógussal együttműködve a helyi ovikban és iskolákban tartanak játékos oktatást. – Bárhol előfordulhat, hogy a felnőtt, aki több gyermekre vigyáz, rosszul lesz. Már óvodás kortól célszerű foglalkozni alap elsősegéllyel, hogy a kicsik szokják a vészhelyzetet és az ne legyen tabu téma – mondta dr. Sápi Csilla, mentőorvos, aki szerint a legkisebbeknél érdemes azzal kezdeni, hogy egy plüssön megmutatják nekik, miként kell a maci kezét bekötni. A siófoki mentőállomáson egyébként gyakoriak a gyerekcsoportok, és a szakemberek helyi iskolákban is jártak már, így van tapasztalatuk abban, hogyan kell felkelteni a gyerekek érdeklődését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában