birtokmustra

2019.07.02. 12:00

Nem kukoricáznak a segesdi határban

Hét kategóriában keresik Magyarország legszebb birtokát. A szakmai zsűri a napokban kezdte szemlézni a gazdaságokat, augusztus végén hirdetik ki a nyerteseket. A jelöltek között egy somogyi birtok is van.

Góz Lilla

Lassú Béla 2007–ben kezdett gazdálkodni Segesden és környékén, szántóföldi növényeket, repcét, búzát, napraforgót, kukoricát termeszt 900 hektáron.

– Egy ismerősöm jelölt a versenyre, majd telefonon hívtak fel a szervezők, hogy részt kívánok–e venni a Magyarország legszebb birtoka megmérettetésen – mesélte Lassú Béla, aki Budapesten először pénzügy és marketing területen dolgozott. Később egy multinacionális nagyvállalat közép–kelet európai igazgatói székét cserélte növénytermesztésre. Telephelyén sok fejlesztést valósított meg a közelmúltban: terménytárolók, fedett géptároló, fűtött gépműhely és komfortos szociális helységek kaptak helyet.

– A dolgozóinkat képezzük, oktatjuk, és a bajban segítjük őket – jegyezte meg a segesdi gazdálkodó. – A célunk olyan környezetben gazdálkodni, ahol az alkalmazottak és persze mi magunk is jól érezzük magunkat.

Lassú Béla véleménye szerint a magyar gazdálkodóknak meg kell küzdeniük a piacon maradásért. – Hazánkban környezetkímélő termesztés folyik szigorú szabályok szerint, amit helyesnek tartok, de a világ nagyobb részén nem így gazdálkodnak a profitszerzés érdekében – mondta el Lassú Béla. – A mi terményeinket nem szabadna olyan áron árusítani, mint a vám nélküli, ellenőrizetleneket. Olyan szabályozásra volna szükség, ami szerint csak a Nébih vagy külföldi társszervei által ellenőrzött terményeket hozhatnának be hazánkba emberi célú fogyasztásra.

Mátrai Zoltán főszervező elmondta: harmadik alkalommal keresik Magyarország legszebb birtokát. Állattenyésztő birtok, gyümölcstermesztő birtok, kertészet, családi gazdaság, precíziós gazdálkodás, szántóföldi növénytermesztő birtok és szőlészet-borászat kategóriában lehetett indulni.

– A jelöltek közül minden kategóriában három versenyző gazdaságot választanak ki, az egyes kategóriák győzteseit a szakmai grémium választja ki – mondta Mátrai Zoltán –, akik nyolc nap alatt 21 helyszínre látogatnak el, s 13 szempont alapján minősítenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában