fotók!

2019.07.03. 17:30

Soha nem volt még ilyen menő a Balaton Sound

Nagyot dobtak a látványon a Balaton Sound szervezői, idén minden eddiginél színesebb és menőbb helyszínekkel várják a fesztiválra érkező mintegy 100 világsztárt és a nagyjából 160-170 ezer vendéget.

Kolumbán Tünde

Öt napon át újra Zamárdi a vízparti lazulás központja. Elkezdődött Európa egyik legkedveltebb fesztiválja a Balaton Sound, ami már 13 éve része a balatoni nyárnak. A százezreket vonzó rendezvény mára Magyarország egyik legjelentősebb turisztikai vonzerejévé vált, aminek Lobenwein Norbert főszervező szerint idén is két alappillére a prémium jelleg valamint a biztonság.

A fellépők tekintetében a legnagyobb húzónevek lépnek fel a Soundon, de a zenei kínálat mellett a fesztivál helyszínei is „A” kategóriás megjelenést kaptak.

 

– Minden évben úgy vágunk neki a Balaton Sound szervezésének, hogy szeretnénk valami újszerűt, igazán látványosat és izgalmasat létrehozni. A világon nagyon sok elektronikus zenei fesztivál létezik és úgy látjuk, hogy azok a rendezvények tudnak hosszútávon fennmaradni és fejlődni, amik valamilyen izgalmas élményt is kínálnak. A Balaton Sound esetében már eleve helyzeti előny, hogy vízparton helyezkedik el, hiszen nagyon kevés ilyen fesztivál van a világon. Idén sok olyan vízparti bulit szervezünk, ami erre a vízpartiságra próbál meg minél jobban ráerősíteni – mondta Fülöp Zoltán, főszervező. A látvány kapcsán Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere mosolyogva jegyezte meg, hogy 13 éve, már az első alkalommal ilyen látványvilággal kellett volna indítani, bár akkor nem lett volna hova emelni a színvonalat. A városvezető egyébként elégedett és az idei újítások okán is úgy gondolja, hogy a szervezők a 2020-ig tartó szerződéses időszak után is Zamárdit képzelik el a Balaton Sound otthonaként.

A fesztiválon a VIP helyszínek is kibővültek, már 4 ponton, összesen 4 ezer négyezetméteren szórakozhatnak azok, akik megfizetik a különlegesség és fontosság árát. A központi VIP zóna a régi Hollywood hangulatát idézi. A korabeli cirkuszi díszletekkel csábító területre vörös szőnyegen keresztül léphetnek be a bulizók, akik akár frissítő masszázst is kérhetnek. Innen egy felüljárón keresztül lehet átjutni a hófehérben pompázó parti plázsra, ami a legelőkelőbb tengerparti strandok hangulatát árasztja. A Balatonra épült baldachinos stéget úgy alakították ki, hogy belső medencéje is van felfújható unikornisokkal benépesítve.

A világ- és hazai sztárok koncertjei egészen vasárnapig várják a közönséget, de a zenei felhozatal mellett artisztikus művészeti programok, divatbemutató és stílustanácsadás is várja a fesztiválozókat.

Folytatódik a Safety First akció

A Balaton Sound szervezői a rendezvény egyik legfontosabb elemének a biztonságot és annak maximalizálását tekintik. A tavaly elindított úgynevezett Safety First kezdeményezés idén is folytatódik, amiben Zacher Gábor toxikológus és Hevesi Kriszta szexuálispszichológus vezetésével 100 önkéntes vesz részt, tőlük lehet segítséget kérni. Zacher Gábort azt mondta, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a kommunikációra.

– Arra a fajta kommunikációra, hogyha valaki bajba kerül – például többet ivott a kelleténél, elveszett a telefonja, vagy nem találja a barátait– akkor az oda lépő önkéntes nagyon határozottan, jól kommunikálva lépjen fel, hiszen mindenkinek a saját baja a legnagyobb. Éppen ezért úgy kell odamenni a fesztiválozóhoz, hogy az önkéntes segítő rögtön megszerezze a bajba jutott bizalmát – magyarázta Zacher Gábor, aki azt is hangsúlyozta, hogy a helyszín mérete és az arra jutó biztonsági, egészségügyi és önkéntes személyzet számát tekintve a Balaton Sound sokkal biztonságosabb, mint Budapest vagy bármelyik európai nagyváros bulinegyede, hiszen a területre olyan mennyiségű segítő jut, ami máshol elképzelhetetlen. Orvosi jó tanács a bulizó fiatalok szüleinek, hogy a felesleges túlaggódás helyett, ha tehetik, inkább tapasztalják meg, hogy milyen a fesztivál hangulata és akkor rájönnek, hogy nem kell annyira félni.

 

Nézd meg a tavalyi Soundról készült összeállításunkat!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában