A hallgatás méltóságával még beszédesebb lehet az üzenet

„A világ gyóntatószékét” az elmúlt hetekben Rumszauer Miklós atya, a kaposvári Szent Margit–Szent József-templom plébánosa is felkereste – immár több tucatszor. Azért tér vissza ide oly gyakran, hogy feltöltse „szeretettankját”, ahogy fogalmazott. Ezúttal autókaravánnal vágtak neki az útnak, míg Bálint Gábor és Sándor László atya Fekete Csaba diakónus szervezésében kétbusznyi utassal – köztük számos katolikus gimnazista – indult a hónap elején. Az itt szerzett hitélmény vélhetően örökre fogó tintaként szívükbe-lelkükbe íródott, mint ahogy a mozdulatok ritmusa is, felfelé a Krizsevácon, ahol Jézus szenvedéstörténetét megörökítő bronzreliefek előtti elmélkedéseket követően, kőkereszt-óriás fogadja a messziről érkezőt. Eget közelítő, s a horizontra mutató szárának találkozásánál Jézus keresztfájának ereklyéje található. Nem véletlen, hogy közelében oly erős vonzást érzünk. De a kishegyen, a Podbrdo-n is hasonlót tapasztalunk, ahol egyszerű fakereszt hirdeti az első Mária-jelenés helyszínét.

Aki vállalkozik először, majd sokadszor is a zarándokútra, ajándékokkal tér haza. Így vagyok én is, aki már vagy tízszer kerekedett fel, hogy a „kegyelem oázisában” érezze Isten újabb érintéseit. Például Rumszauer atya tanításai által. A keresztút első állomásánál – Jézust halálra ítélik – így elmélkedett: „Mit lehet még mondani, amikor zubognak rád az igaztalan vádak, amikor mindenki tudja, hogy a hazugság nyílt színen folyik, amikor valójában kész az ítélet, eldöntötték a sorsodat, s alkalmat kerestek arra, hogy kifosszanak? Összefogtak ellened. Te egyedül és mindenki más veled szemben. Hallgatsz, s e szótlanságnak is súlyos az üzenete; nem védekezel, pedig megtehetnéd. Inkább emelt fővel fogadod a vádakat, mert biztos vagy abban, hogy a tiszta oldalon állsz. Jézus a hallgatás méltóságával felelt a vádra. Ez figyelemfelkeltőbb, mintha bármit szólna, megrázóbb, mintha tiltakozna. A te életedben is akadnak helyzetek, amikor nem kell felelned, mert nem csak ostorból lehet korbácsot fonni, s nemcsak késsel, szavakkal is lehet gyilkolni, elítélni, ellehetetleníteni.”

A kétely bizonysággá lesz, a csönd, az ima megtermi gyümölcsét. A papi tanításokból elhatározások születnek, a béklyók földre hullnak, miközben tisztul a lélek, tűnik a homály. Valahogy úgy, ahogy egyik évben az akkor plébániai vikáriusként szolgáló Danko Perutina ferences szerzetes által megosztott történetben. A házaspár faluról bekerül a városba, szinte be is lakták otthonukat, amikor az asszony az ablak előtt állva megjegyzi párjának:

– Én nem értem a szomszédasszonyt. Többször is néztem, milyen mocskosan teszi ki a ruhákat. Ennyi idős korára nem tanították meg normálisan mosni?

A hét végén újra elújságolja férjének, hogy megint kiteregetett a szomszédasszony, de ismét foltosan-koszosan csíptette fel a ruhákat. Eltelik néhány nap, s a feleség örömmel fordul oda élete párjához:

– Képzeld, valaki végre megtanította a helyes mosásra a szomszédasszonyt, mert vakítóan fehérek a ruhái.

Erre a férj: – Én nem tudom, ki s mire tanította meg, de amíg te délelőtt hosszasan aludtál, én végigcsutakoltam házunk összes ablakát.

Az asszony nem tudott megszólalni a döbbenettől, mint ahogy bennem is végighasított: nekünk is vannak szomszédaink, rokonaink, barátaink, munkatársaink… és ablakok is a házunkon…

Mindig doppingol, ha fiatalok is vállalkoznak a zarándokútra. Egyikőjük, egy másodéves orvostanhallgató mezítláb mászta meg a Krizsevácot, és korát meghazudtoló érettséggel volt jelen a csoportban. A 12. stációnál imádkozott, amikor Jézus meghal a kereszten…

Ez már a negyedik útja volt. Arról is kérdeztem, nehéz-e keresztényként élni. – Minden akaraterő kérdése. Ha valaki akar, akkor bátran elindulhat ezen az úton – vallja. – Akkor is, ha az önmegvalósításra és az önmegváltásra való törekvés, a karrierépítés köti le a fiatalok mindennapjait. Ha valakivel beszélgetek, nem érti a nyelvem, nyomban témát vált. Ha szóba kerül a házasság előtti tisztaság, akkor hülyének néznek. Még olyanok is, akikkel egy templomba járok. A mai világ kikezdte a parancsot, s támadja a szüzességet. Ezzel együtt pedig a családot is. Ezért nehéz komolyabb kapcsolatba kerülni a lányokkal. A telefonszámcseréig még eljutok, ám ha rájönnek, hogy komolyan gondolom a tisztaságot, egy idő után hátat fordítanak. Nem baj, hiszen ha valakit ezért támadnak, az jó, én pedig nem adom fel a jel-szerepet.

Međugorje padok százaival körülölelt templomában hegedűszó bontogatja az égboltot, mélabúsan sír fel az orgona, miközben imára indít egy belső hang. Alávetjük magunkat a csodának, amely kéreletlenül is hatalmába kerített bennünket. Töltekezünk. Túlcsordult pohár akarunk lenni – megsokszorozva önmagunk erejét, hogy legyen bőséges tartalék holnapra, holnaputánra. És jusson belőle, belőlünk másoknak is.

Bőséges kegyelem

Ez év májusában Henryk Hoser, a međugorjei plébánia különleges apostoli vizitátora és Luigi Pezzuto, Bosznia-Hercegovina apostoli nunciusa bejelentette, hogy Ferenc pápa döntése nyomán az egyházmegyék és plébániák hivatalosan is szervezhetnek ide zarándoklatokat. Ez nem jelenti az itt történt események elismerését – azokat az Egyháznak tovább kell vizsgálnia –, de figyelembe veszi az ide látogatók által tapasztalt bőséges kegyelem gyümölcseit. Henryk Hoser elmondta: „Međugorje mellett fontos érvek a statisztikák… Azt látjuk, hogy növekszik a zarándokok száma, akik hazatérve mindent megtesznek azért, hogy abban a szellemben éljenek, amit Međugorjéban fedeztek fel. Úgy tűnik nekem, hogy a világon több ember tudja, hogy hol van Međugorje, mint azt, hogy hol van az ország fővárosa.”

Az elérhető adatok szerint 2018-ban 1 millió 672 ezer szentostyát szolgáltattak ki, a miséken 39 ezer 104 pap működött közre. Az idén júniusban 219 ezer ostyával áldoztak a hívek, 4567 pap koncelebrált a miséken.