iskolakezdés

2019.08.09. 14:00

A lányoknál az állatos, fiúknál a sportos írószerek a menők idén

A lányoknál az állatos, a fiúknál pedig a sportos és katonamintás füzetek, tolltartók hódítanak idén. Beindult a nagyüzem az írószer­üzletekben, az igazi rohamra azonban augusztus 20-a után számítanak.

Marosi Gábor

Hosszasan válogatott a színes füzetek között Török Sándor. Az általános iskolás fiú alaposan megnézte, idén milyenbe írjon. Édesanyja szerint az árral nem kell annyira foglalkozni, a lényeg, hogy minőségi legyen minden termék. – Körülbelül huszonötezer forintot hagyunk itt – mondta Török Sándorné. – Tollakat, füzeteket, bekötőt, ceruzát, szövegkiemelőt és mappát is kell vennünk, szerencsére táskát és tolltartót nem. Egyébként rutinosak vagyunk már a tanszervásárlásnál, a gyermekem ugyanis most megy nyolcadik osztályba.

Tollat pár száz forinttól, ezerig lehet találni, ceruzákat pedig már kilencventől kínálnak. Peiker Lászlóné sokadjára látogatott el az írószerboltba. Lányával tollat, füzetet, ceruzát és vonalzót kerestek, mindent azonban még nem tudtak megvenni. – Majd vissza kell jönnünk – fogalmazott az asszony. – A lányom most kezd el a felsőoktatásban tanulni, és még pontosan nem tudjuk, mire lesz szüksége, illetve az unokáimnak is kell még vásárolunk.

Gerhát Györgyi, a Mega-Papír 2004 Kft. tulajdonosa megkeresésünkre elmondta: idén a láma és a pelikán figura hódít a lányoknál, a fiúk pedig a Barcelona és a katonamintás termékeket keresik. – A külföldi „divathoz” igazodunk – hangsúlyozta Gerhát Györgyi. – Más országok kiállításain láttuk ezeket az állatos mintákat, idén pedig hozzánk is elértek. A régi Disney figurás táskákat, tolltartókat és füzeteket már nem keresik annyira, mint pár éve.

– Egy kicsit drágultak az iskolaszerek – folytatta Gerhát Györgyi. – Nem drasztikusan, de bizonyos termékekért néhány százalékkal többet kell fizetni. Nyilván minden családnak más-más kiadást jelent az iskolakezdés. Egy első osztályosnak meg kell venni a táskát, ami olyan húsz és harmincezer forintba kerül, és tornazsákot, tolltartót, minden egyéb felszerelést. Akinek pedig az alapdolgok megvannak, annak a következő évben csak füzeteket, ceruzákat, festéket, ecseteket kell vásárolni, ami úgy gondolom, tízezer forintba belefér. Nyilván ez attól is függ, hogy a sima egyszerű dolgokat vagy a kedvelt mintásakat keresik. Nálunk széles a választék, mindenki megtalálhatja a neki megfelelő iskolaszert – fogalmazott a Mega-Papír 2004 Kft. tulajdonosa.

Gerhát Györgyi hozzátette: már beindult a roham az üzletben, de a vásárlást az időjárás nagyban befolyásolja. Jó időben ugyanis a kaposváriak elmennek a Balatonra, esős, rossz időben pedig vásárolnak. A tapasztalatok szerint az emberek még mindig az utolsó pillanatban, augusztus végére halogatják az iskolaszerek beszerzését. A Mega-Papír tulajdonosa szerint: ami kecsegtető lehet az embereknek, hogy náluk ingyenes a parkolás, a vásárlóknak pedig mindenben segítenek. Erre egyébként a legnagyobb szükségük a férfiaknak van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában