videó

2019.08.09. 20:00

Az esélytáborban mintát is adnak az elesettnek

Esélytáborokat indított a nyáron az Ökumenikus Segélyszervezet a kastélyosdombói központjában. Az ország minden részéről érkeznek gyerekek Dél-Somogyba, hogy nyaralás közben itt kapjanak segítséget a szegénység okozta hátrányok leküzdéséhez.

Kovács Gábor

Egy hétig 21 olaszliszkai gyermek pihen az Ökumenikus Segélyszervezet esélytáborában. Három turnusban érkeztek a kastélyosdombói központba a hátrányos helyzetű gyermekek, gyakran családok átmeneti otthonaiból, vagy éppen roma szegregátumokból.

– A környezetvédelemről és az energiatakarékosságról is tanulunk itt – beszélt az elfoglaltságairól a 15 éves Ferkács Brigitta. Barátnőivel éppen gyöngyöt fűztek, kavicsot festettek, mert ajándék készült a tesónak, a szülőknek. Jákfalvi Anett táborvezető elmondta: az esélytábor célja, hogy az itt lakók a nehéz sorsuk ellenére éljék át a gyermekkorukat, és fedezzék fel a saját értékeiket.

Jövőre még több tábort indítanak, ígérte Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója. Az oktatóközpontban pedig szociális szakembereknek tartanak képzéseket az ősszel. Arra is utalt, hogy Soltész Miklós államtitkár volt az élharcosa annak, hogy a karitatív szervezeteknek infrastrukturális beruházásokra van szükségük.

– Szemléletváltás történt a szociális szférában 2010 óta – mondta Soltész Miklós, az EMMI államtitkára. – Mintát adunk az elesetteknek, hogyan tudnak kitörni a nehéz helyzetükből. Életvitelt mutatunk, igényességet támasztunk, és a természet tiszteletére nevelünk.

Soltész Miklós hozzátette: az eu-s támogatási rendszeren belül olyan fejlesztéseket hívtak életre, mint sehol másutt. Hat nagy, és három kisebb magyar karitatív szervezetnek jutott 4,5 milliárd forint, ebből 650 millió az Ökumenikus Segélyszervezetnek. Ők 37 településen 40 projektet finanszíroznak, Kastélyosdombóra 200 millió forint érkezett. Az államtitkár kiemelte, hogy olyan térségekbe jut a támogatásból, ahol a leginkább fontos, így a kis falvakba is. Ez pedig kisugároz a tágabb környezetre.

A segélyszervezet lett a kistérség motorja

Egy régi terménytárolóból alakítottak ki modern épületet a gyerekeknek, hangzott el a pénteki sajtótájékoztatón. A helyieknek nagy öröm, hogy a központban nem új épületeket húztak fel, hanem a segélyszervezet feltámasztja a régi Erdődy-kastély egykor virágzó gazdaságát. Kirizs Zsolt polgármester hangsúlyozta, hogy ezzel munkahelyeket is teremtettek a településen.

Szászfalvi László, a térség országgyűlési képviselője kifejtette, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet közvetítő kapocs, és a fejlődés motorja lett a kistérségben, ezzel csökkentve Dél-Somogy lemaradását. Ezt pedig jól érzékelik a családok, a település és a helyi közösségek. Az Ökumenikus Segélyszervezet 2013 óta van jelen a községben, ekkor kezdték meg a kastélyosdombói családok átmeneti otthonában az országosan egyedülálló modellprogramjuk működését. A program lényege, hogy az otthon lakóinak egy mintagazdaság segítségével nyújtanak képzéseket és foglalkoztatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában