ünneplő Balaton

2019.08.20. 18:35

Hiába a sok próbálkozás, ezer éve őrizzük magyarságunkat

Több tucatnyian emlékeztek meg az államalapítás évfordulójáról a Balaton parti városban. A balatonlellei Országzászló szobor előtti téren magyar viseletbe öltözött fiatalok, kisgyerekek, szüleik és nagyszüleik tisztelegtek Szent István király előtt. Kenéz István, Balatonlelle polgármestere elmondta: fontos az itt élőknek is, hogy megemlékezzenek az államalapításról, illetve az új kenyér ünnepéről.

Marosi Gábor

Az esemény Neszményi Zsolt, Somogy megyei kormánymegbízott kiemelte: augusztus huszadika a magyar nemzet legnagyobb ünnepe, amikor a független, keresztény, magyar állam és a független királyság megteremtését ünnepeljük.

– Szent István letette a magyar állam alapjait – fogalmazott Neszményi Zsolt. – Erős törvényekkel, határvédelemmel és a magyar állam szuverenitásával erősített meg. A magyarság azóta is Európa szívében él és őrzi nemcsak a magyarságát, hanem Európa határait és azokat az értékeket, amelyek nélkül Európa nem létezhetne. Emlékeznünk kell arra is, hogy ezer év alatt Szent István államának a magyarságát, a függetlenségét és a kereszténységét is próbálták megrengetni.

Érdemes megfontolni Szent István szavait – folytatta Neszményi Zsolt. Ezeket a szavakat intézte Imre herceghez: „Légy türelmes mindenekhez, ne csak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz is, akik nem férnek a hatalomhoz. És tarts mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik és semmi sem emel fel, csakis az alázat és semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlöltség.” István királyunk egy keresztényi alapokon álló államot akart és épített is. Mai szóval élve, egy nemzetállamot.

Az ezeréves Magyarország azt üzeni Európának, hogy a kontinens csak akkor maradhat meg, csak akkor maradhat erős, ha megőrzi önmagát, megvédi a határait és a keresztény kultúrát. Szent István olyan fundamentumot rakott le és olyan tetteket vitt végbe, amelyek évszázadokon át biztosították, hogy Magyarország Európa szívében megmaradhasson magyarságában, függetlenségében és kereszténységében – tette hozzá.

Az eseményt a Megarox Társulat ünnepi műsora színesítette, majd a helyi intézmények, civil szervezetek és politikai pártok képviselői helyezték el az emlékezés virágait. Zárásként pedig a település plébánosa, Szűcs Imre megáldotta és megszegte az új kenyeret.

Balatonlelle mellett több Balaton-parti településen is megünnepelték augusztus 20-át. Kulturális műsorokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal és az elmaradhatatlan tűzijátékkal várták a látogatókat többek között Fonyódon és Balatonszárszón is. Biró Norbert a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke mindkét településre ellátogatott és ünnepi beszéddel emlékezett meg az államalapításról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában