Minden reggel kávéval indítja a napját a 80 éves lángossütő

– Zsófi nénit keresem – mondtam az egyik árusnak az imremajori piacon, vasárnap. – Az előbb itt robogott el, abba az irányba – felelt, egy gyöngyöket áruló fiatalasszony, azt hittem, valaki fiatal siet így, de amikor felnéztem, láttam, hogy ő az...

Bognár Istvánné, vagy ahogy újdonsült munkahelyén szólítják: Zsófi néni, éppen az olajat melegítette a sütéshez. A kapuit négy éve megnyitó helyi kézműves piacot működtető alapítványnál csupán idén fedezték fel, hogy a munkaerő-hiány helyben orvosolható.

– Sajnos csak most találtunk rá, pedig itt volt a szemünk előtt – mondta Antics László. – Nem kell neki mondani, mit kell csinálni, Zsófi néni magától is meglátja a munkát, és annál még többet is. Bognár Istvánné kislányént került Imremajorba 1953-ban.

– Sarkadon, egy tanyán éltünk, ami ma már nem áll. Miután kijártam az iskolát, akkor jöttünk ide, dolgozni-emlékezett vissza. – A szüleim dolgos emberek voltak, édesanyám azt mondta, itt havonta fizetnek, ezért vállaltak munkát az akkoriban virágzó állami gazdaságban – mondta Zsófi néni, aki a borjúneveldében kapott feladatokat. Etetnie, itatnia, takarítania kellett a jószágokat, majd más mezőgazdasági területre helyezték, végül tíz évet húzott le a takarmányokat keverő üzemben.

– Még egyszer nem mennék ezen az úton. Négykor kellett kelni, nagyon kemény volt – mondta a nyolcvan éves asszony, aki nyugdíjasként sem pihen. Valahogy hozzá szokott a munkához. A portáját is rendben tartja, híresen szép virágos kertje van, a házát pedig rendszeresen kimeszeli, megcsináltatja a tetőt és efféle beruházásokra takarékoskodik.

– Két gyermekem, öt unokám, és már egy dédunokám is van. Mondják, hogy télre költözzek hozzájuk, de mit csináljak én a negyedik emeleten? Minden évben megfogadom, hogy nem dolgozom többet, de mindenem fáj, ha pihenek. Mások kint ülnek, „pletyóznak”, én addig inkább egy óra alatt kitakarítom, kigazolom a balatonfenyvesi kisvasút helyi megállóját. Egyszer még virágot is ültettem oda, de elszabadult jószágok lelegelték három nap múlva... – mondta Zsófi néni, aki egyszerűen nem tudja elnézni a rendetlenséget.

Legutóbb, a település utcájára kitett gallyakat is haza tolta talicskával, mondván: inkább befűt majd vele, mint hogy ott éktelenkedjen hetekig. Hiába faggattam serénysége titkáról, a nyolcvan éves asszony csak a vállát vonogatta. Egy kis trükköt azért elárult. – Minden reggel egy kávé jót tesz, szinte átváltozom tőle, indulhat a nap-mondta, miközben egy újabb, méretes lángost emelt ki a forró olajból.