fotók

2019.08.04. 11:30

Pezseg a Deseda-part délután

Reneszánszát éli a Deseda és környéke. A nyári délutánokon a napozni vágyók és a gyerekek keresik fel a tavat, az esti órákban viszont a kerékpárosok és a túrázók élvezik a vízpart közelségét. A tapasztalatok szerint a kaposváriak mellett nagyon sokan érkeznek Pécsről is.

Marosi Gábor

Egyetlen szabad játék sem volt szerda délután a desedai játszótéren. A hintákat és a mászókákat népes gyereksereg foglalta el. Manapság ez nem ritka látvány, a tó környékét ugyanis egyre többen fedezik fel. Bóta Betarix és Adorjáni Magdolna tizenhat gyerekkel együtt Szentlászlóról érkezett Kaposvárra. A két felnőtt a Gyerekesély elnevezésű tábor keretében a nyáron már harmadik alkalommal hozott fiatalokat a Desedára. A település közelsége, a megszépült tó és környéke, valamint a Fekete István Látogatóközpont programjai is csábítóak voltak.

Bóta Beatrix kiemelte: a desedai állat- és növényvilágról hallhattak előadást, és hajókázhattak is tavon, amit a gyerekek nagyon élveztek. Kéthetente látogatnak el Kaposvárra, a tó környéke „bevált” nekik. A fejlett partszakasz, a büfék kínálata és az udvarias kiszolgálás pedig újabb látogatásra ösztönzi őket. Zilizi Ildikó is szívesen tölti szabadidejét a vízparton. A kaposvári nő – ahogyan fogalmazott – kötődik a Desedához. Gyerekkorában sokat pihent a tó partján és büfét is üzemeltetett. A régi időkben viszont jobban tetszett neki a Deseda, ha újra üzemelne kemping, az szerinte sokat lendíthetne a tó környékén és még jobban ki lehetne használni a környék adottságait.

Pókosné Tuli Ildikó gyakran jár ide kikapcsolódni. Most éppen fagyizni érkezett a gyerekivel, de kerékpározni és rollerezni is szoktak a tó környékén. A kaposvári édesanya úgy látja, a Balatonhoz képest kevesebb a programlehetőség a Desedán, de a közelség és az elfogadható árak miatt érdemes eltölteni itt a szabadidőt.

Akik nem a büfék szolgáltatásait vagy a játszótér adta lehetőségeket élvezték, kifeküdtek a tópartra, hogy sütkérezzenek, de a kellemes hőmérsékletű vízbe többen bemerészkedtek. A tapasztalatok szerint azonban hétköznap még kevesebben érkeznek a vízpartra, hétvégén azonban szinte egy törölközőt sem lehet leteríteni a fűre, annyian vannak.

Az egyik büfés, Kovács Lívia szerint nagyon jó az idei forgalom a Desedán. Napközben lényegesen kevesebben vannak a parton, de este hat óra után szinte levegőhöz sem jutnak, annyi a munkájuk. A kerékpárosok, a túrázók vagy éppen az esti sétájukat töltő emberek ugyanis elfoglalják a teraszokat. Tapasztalata szerint nemcsak a kaposvári családosok keresik fel a környéket, hanem nagyon sokan érkeznek Pécsről is. A fröccs, a mosdósi házi szörp és a csapolt sör a legkedveltebb ital, az ételeknél pedig a melegszendvicset, a hot-dogot és a különféle burgereket keresik az emberek. Kovács Lívia hozzátette: a kiváló időjárásnak és a különböző fejlesztéseknek is köszönhető az, hogy egyre többen látogatnak el a Desedára.

Kaland az erdőben, a vízen és a tó körül

Több programlehetőség közül választhatnak azok, akik ellátogatnak a Desedára. A Fekete István Látogatóközpontban egy állandó kiállítás mutatja be az érdeklődőknek a tó és környékének élővilágát, de időszakos tárlat is várja a látogatókat. Akik azonban a szabadba vágynak, nekik is van alkalmuk kikapcsolódni. Mint megtudtuk, a látogatóközpontnál csónakkölcsönzésre is van lehetőség és hajókázni is lehet a vízen. A tapasztalatok szerint főként kaposváriak keresik fel a látogatóközpontot és környékét, a nyári szezonban viszont messzebbről is érkeznek turisták. Kerékpározni is lehet a Deseda körül, de a SEFAG kalanderdeje is csábítja a turistákat a tó északi felében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában