interjú

2019.09.20. 14:00

A kaposvári nők tizede szenvedhet krónikus vashiányban

A hajdani pálmajori srácból a magyar hematológia egyik vezető személyisége lett Egyed Miklós, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház hematológiai osztályának osztályvezető főorvosa. A külföldön is ismert professzor három évtizedes hematológiai, valamint tudományos és oktatói tevékenységét a Magyar Arany Érdemkereszttel ismerték el.

Lőrincz Sándor

Fotós: TIBOR KOVACS

Fotós: TIBOR KOVACS

– Pálmajori gyökereiről mindig büszkén mesélt. Mire tanította meg ez az apró, cigányok lakta zsáktelepülés?

– Az egyszerű emberekkel való életre. Csodálatos gyerekkorom volt; nagy szegénységben, de békességben nevelkedtünk nővéremmel. Nyolcéves koromban költöztünk olyan házba, ahol már villannyal világítottunk. Paradicsomi állapot volt ez, barátságos, szerető légkör vett körül. 14 éves koromig a nagybajomi iskolába jártam, majd a Munkácsy gimnázium padjait koptattam. A szeretetet Pálmajorból hoztam…

– Ez érzékelhető volt akkor is, amikor a nagybajomi iskolaigazgatót, a nagybeteg művésztanárt, Tibol Lászlót gyógyította…

– Felesége, Ildikó néni volt az osztályfőnököm, a tanár úr rajzot tanított; e két pedagógusegyéniség soha nem felejthető el. Csakúgy, mint a Munkácsy egykori tanárai: Lóczy István és Zetz József, akiktől a történelem iránti érdeklődésem fakad. Ahol hiányzik a szerető, humánus közeg, az szinte fizikai fájdalmat okoz. Szerencsére közvetlen környezetemben tapasztalom, hiszen összetartó csapat vesz körül.

– A belgyógyászat mellett miért a hematológiát választotta?

– Húszéves voltam, amikor édesanyámnál agydaganatot diagnosztizáltak, 31, amikor ebben meghalt, és édesapámat is korán elvesztettem. Akkoriban nem nagyon találtam olyan osztályt, ahova rákos betegként tartozhatott volna. Ekkor fogalmazódott meg bennem: daganatos betegekkel szeretnék foglalkozni – egy olyan osztályt létrehozva, ahol törődnek velük, ahol otthon lehetnek. A belgyógyászat felelt meg ennek leginkább. Kiváló főnököm, Boros György ki is jelölt erre a területre, de felettébb imponált Mágel Ferenc jelenléte is.

– Nem nyomasztotta, hogy élet-halál vonatkozásában inkább ez utóbbi dominált?

– A kezdetekben édeskevés gyógyítási lehetőség és esély volt; a hozzám kerülő daganatos, leukémiás személyek majd’ mindegyike halálos kórral küzdött, ám arra törekedtünk: szenvedéseik közepette legalább vegyék észre a törődést, érezzék, hogy fontosak.

– Gáncsoskodók nem akadtak?

– Dehogynem! Az osztályunkon dolgozó kollégák és a nővérek is féltek attól, hogy ártunk a betegnek a daganatellenes kezeléssel. Az akkor még erős szomszédvár pedig kifejezetten gátolta a fejlődésünket, s próbálta ellehetetleníteni.

– Szerencsére ez már a múlté, az idők folyamán a Dél-Dunántúl jelentős részének hematológiai ellátásáért lettek felelősek.

– Az osztrák, a szlovén és horvát határtól a Balaton-felvidékig és a Duna vonaláig mintegy 900 ezer ember tartozik hozzánk.

– Ebben a populációban milyen arányban fordulnak elő hematológiai betegségek?

– 300 feletti új beteget diagnosztizálunk évente.

– Somogy hol áll e tekintetben?

– A régió öregedő lakossága miatt a csontvelő eredetű betegségek felülreprezentáltak, hiszen a fiatalabb populáció ilyen kórral kevésbé érintett, a 70 felettiek körében viszont hatszor-nyolcszor gyakrabban fordulnak elő.

– Mi okolható érte? A genetika vagy az évtizedek múlása?

– Idős korban elsősorban szerzett a baj, amelynek alap oka az öregedés, de a környezeti ártalmak, a vegyszerezés is közrejátszik. Minél idősebbek vagyunk, annál betegebb a vérképzésünk.

– Mikor elégedett a professzor?

– Hál’ Istennek egyre több a sikerélményünk. A 30 évvel ezelőtt még gyógyíthatatlan betegeknek ma már legalább a felét végleg meggyógyítjuk. Akiknél ez nem sikerül, náluk is jelentős túlélést érünk el. Az is örömforrás, hogy olyan, szakmailag felnőtt társakkal dolgozhatom együtt, akik valóban a betegek érdekeit tartják szem előtt. Ez jó érzéssel tölt el, jóllehet: ma is sok beteget veszítünk el. Én is gyakran átgondolom: mi lett volna, ha ekkor és akkor másként döntünk? Túlélte volna? Az orvos gyakran önmagát okolja, a kollektív döntés, a team-munka azonban a lelkiismeretre is hatással van.

– Négy orvosegyetemen három nyelven tanít, posztgraduális képzéseken oktat. Népszerű a hematológia?

– Sajnos nem. Irdatlan a lelki megterhelés, és háromévente újra kell tanulni, angol nyelven.

– Régóta dolgozik a kaposvári kórházban. Milyen helyet foglal el az osztálya?

– Fogorvos feleségem német származású, így minden okom meglett volna arra, hogy elhagyjam a várost, az országot, ám a szülőföldem iránti kötődésem ezt nem engedte. Október 1-jén lesz 39 éve, hogy itt dolgozom, pedig már végzősként három helyre hívtak. Kaposváron dinamikus fejlődést érzékelek, s azt, hogy folyamatosan erősödik a hematológiai profil.

– Milyen kutatásokban vesznek részt?

– Nagyon sok nemzetközi és szinte minden hazai kutatásban, így a kórház neve rengeteg közleményben megjelenik. Saját kutatásokat is folytatunk a hematológiai betegségek érrendszeri vonatkozásában, és szeretnénk megszűrni Kaposvár 18–50 év közötti nőlakosságát. Sejtéseink szerint 15–20 százalékuk szenved krónikus vashiányban. Ez a világon az egyedüli szűrés, amely követővizsgálatokat is jelent majd.

– Biztos kevés vörösbort isznak.

– A vasfelszívódást a vörösbor nem segíti, ezt inkább csak a férfiak hangoztatják, akik szeretik a jó száraz vörösbort.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában