örökségünk

2019.09.08. 17:16

A somogyszobi Vilma-ház lett Somogyország legújabb kincse

Örökségünk – Somogyország Kincse címmel tüntették ki a somogyszobi Vilma-házat.

Györke József

Eller János polgármester ünnepi köszöntőjében elmondta: 1981-ben néhányan jól meglátták a múlt bemutatásának lehetséges helyszínét az akkor már csaknem romos házban. – A gyomos, gazos területet gondos kezek tisztították ki, s megkezdődhetett az épület felújítása megőrizve annak korabeli jellegét – mondta a polgármester.

– Az 1839-ben épült ház ma már múzeum, műemlék, melyben helyet kapott a sok tárgyi emlék, mely eleink életét mutatja be. Ezek az emlékek kötődnek a somogyszobi emberekhez, amelyek meg tudják mutatni, mennyire tudatosan éltek az akkori emberek. Feleslegeset például semmiből sem termeltek. S ez a kincsekkel teli ház a település lakóinak legnagyobb örömére Somogyország kincse lett. A mi feladatunk, hogy az is maradjon még sok évszázadon át.

Biró Norbert a megyei közgyűlés elnöke is méltatta a 180 éves ház történetét, kiemelve az érte tenni akaró emberek tiszteletre méltó munkáját, ami által létrejöhetett ez a múzeumépület. – Az Örökségünk – Somogyország Kincse kitüntető címet 2004-től ítéli meg a megyei közgyűlés, s most elérkezett a pillanat, amikor átnyújthatom a somogyszobiaknak is ezt az elismerést – mondta Biró Norbert, akitől Spanics Ágnes, a Vilma Háza Alapítvány elnöke vette át a díjat.

Vilma napján minden évben elismerik a legaktívabbak munkáját egy Spanics Katalin által készített kerámia vázával. Ez évben Dévai Lajosné, Berta-Szabó Georgina, Antal József és Eller János polgármester vehette át az elismerést. Az átadó ünnepséget Czigány Tamás dudás, az Iharosberényi Néptánccsoport és a Regélők Együttes műsora színesítette. Este a Juhos zenekar hívta táncházba a résztvevőket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában