A vízilabda nagymestere

2019.09.05. 09:00

A vízpart adja meg a szabadság ízét a legendás pólókapitánynak

Ha szabadságon van, akkor sem pihen, legfeljebb aktívan. Reggel bevásárol, kutyát sétáltat, délután főz, és ha teheti csónakázik, vagy egyszerűen csak élvezi a Balaton nyújtotta lehetőségeket. Kemény Dénes nyolc éve nyaral Balatonfeny­vesen, ahol az idén töltötte az eddigi leghosszabb időt családjával.

Turbéki Bernadett

Suri, a másfél éves springer spániel fogadott a balatonfenyvesi nyaraló kapujában. Gazdája a part felől integetett, hogy nyugodtan menjek be, a kutya csak üdvözöl. Az udvaron finom illat szállt: Kemény Dénes éppen tarhonyás húst készített legkisebb fia kérésére. Meg kell hagyni, igen szakszerűen kezelte a főzőlapot, és a fakanalat.

A doki főz

– Az állatorvosok többsége tud főzni – mondta az avatott mozdulatok közben. – Ebben a szakmában gyakran lehet számítani valami frissen elkészíthetőre. A vadászok között is ha akad egy, aki tud főzni, a többi is előbb-utóbb eltanulja. Így, mivel én vadászom is, megtanultam az alapokat – mesélte az egykori vízilabda szövetségi kapitány, aki háromszor is olimpiát nyert legjobbjaink irányításával. – Nem tudok mindent elkészíteni, inkább a húsos ételekhez értek. Egy vadászatra „három méter” lecsókolbászt szokás vinni, amit lehet főzni, sütni, vagy akár tojással elkészíteni..., nem romlik meg út közben, ha nincs áram, és hűtőszekrény.

Kemény Dénest hiába köti munkája a vízhez, ezt a közeget üdülés alatt sem hagyja el szívesen. A vízilabda nagymestere már annyira megszokta a vizet, hogy ha vadászni megy, ott is megtalálja a patakmedret.

– Nem tudok olyan szabadságot elképzelni sem, ahol nem tartozik legalább egy pezsgőfürdőnyi mártózás a kikapcsolódáshoz. Még az Alpokban, vagy a magas Tátrában is vannak tavak, patakok. Mindegy, hogy Duna, Tisza, Balaton, tenger, vagy óceán, a lényeg: legyen körülöttem víz, még akkor is, ha nem viszem be a labdát. Ritka a földkerekségen az a település, ahol nincs víz – mondta Kemény Dénes, aki első balatoni élményeit Balatonkenesén szerezte leginkább. Úgy emlékszik, ötéves lehetett, amikor édesapjával egy másfél kilós pontyot fogtak.

– Már nem nagyon pecázom. Amióta a fiam ügyesebb nálam, ezen a téren alább hagyott az önbizalmam. Inkább csónakázom az itteni barátokkal. Az idén nagyon hosszú időt töltöttünk Balatonfeny­vesen, és erre még nem volt példa, pedig nyolc éve megvan a nyaraló – mesélte a házigazda, miközben a főzőlapra oda-oda figyelt, mert épp azok voltak az étel az utolsó pillanatai, amikor még odakaphatott volna. A csapatsport megtanította arra, hogy a családban is együtt kell működni, így nem esik nehezére, ha főznie kell, vagy éppen reggeliért megy, amíg a többiek pihennek.

Sport: csakis vízilabda

Fizikai aktivitását egyértelműen a sportra vezeti vissza.

– Gyakran kérdezik a szülők, hogy kinek, milyen sportágat javaslok. Mindenkinek azt mondom, vigye pólózni a gyerekét. Ha nem is lesz belőle válogatott játékos, akkor is a hasznára válik sok tekintetben. A nemes szervei stabilabbak lesznek. A szív, a máj, a vese, mind tíz- és húszéves kor között fejlődik, amire a póló rásegít. A tüdő kapacitását is másfél literrel növeli a vízilabda – összegzett a kedvenc sportjáról Kemény Dénes, aki úgy véli, egy kis úszástudással tíz-tizenkét évesen a gyerekeknek a vízilabdában a helyük. A mindennapos edzés a testüket, a csapat pedig a szellemüket, lelküket formálja, miközben egy új közegben mozognak, ami a Föld kétharmad részét borítja.

A Cadillac-es ember

Kemény Dénes igazi jelenségnek számít nyitott tetejű autójával Balatonfenyvesen. A csaknem egész útpályát elfoglaló Cadillac neki még egy lapáttal rátesz a függetlenség érzésre.

– Lehet, hogy az „átkosban” mindenkinek volt munkája, és mindenkinek volt annyi pénze, hogy egy gulyáslevest elkészítsen és ne haljon éhen. Viszont a szabadságot korlátozták, nem lehetett bármikor bárhová utazni. A nyitott autó a szabadság jelképe, fölöttünk az égbolt – mondta a sikeredző, aki eredetileg egy Ford Mustangot szeretett volna, ám a Cadillac-feeling hamar magával ragadta. Az Old Timer úgy hat éve szeli vele a balatoni utakat.

– Nincs még egy ilyen autó, amelynek elöl három, biztonsági övvel ellátott ülése van. Leggyakrabban reggel és este használjuk, mert bizony a kánikulában napközben jobb egy légkondis kocsi – tette hozzá. Augusztus végén a Cadillac is pihenni tér: egy garázsban alszik téli álmot letakarva, ahol legalább annyira várja a nyarat, mint tulajdonosa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában