Dicsérettel, személyes példával matekórán is lehet evangelizálni

– Honnan az indíttatás, hogy a felnövekvő nemzedékek tanítója legyen?

– Iskolás koromtól, ha egyedül játszottam, akkor mindig tanító néni voltam. Szinte semmi más nem érdekelt, csak ebben a szerepben éreztem jól magamat. A fehérre festett spájzajtó volt a tábla, a ceruzáim pedig a krétahelyettesítők.

– Van ebben a döntésben valami isteni sugallat? Véletlenek nincsenek...

– Tanítványaimnak is gyakran emlegetem, hogy szerencsére mindenki tehetséges valamiben. Ezt a talentumot azonban meg kell találnunk. Ebben a keresésben jó, ha segítséget kapunk. Odafentről is. Az sem véletlenül történt, hogy az óvodai ballagásomon éppen egy olyan verset szavalhattam el, amely arról szólt: tanító néni leszek én, minden gyerek mamája…

– S miért éppen matematika és kémia? Sokak szerint e két tantárgy amolyan mumus.

– Diákéveim alatt szívesen tanultam minden tantárgyat, de felsős koromban e két órát azonos személy tartotta a göllei iskolában: Tarrné Mázsa Anna, azaz Anci néni, aki a mai napig a példaképem.

– Dombóvári, göllei „előtanulmányok” után Kaposvárra került. Tíz éve tanít a katolikus iskolában, most búcsúzott el második nyolcadik osztályától, s ahogy hallom, nagyon szerették a tanítványai. Azt tartják Önről, jó magvető volt. Anci nénin kívül kitől tanult még sokat?

– Minden volt tanítómra, tanáromra tisztelettel, hálával gondolok. Belegondolva, az általuk átadott tananyagon kívül tanultam „fogásaikat” is, még a kevésbé szépeket is, de ezeket mindig kerülni igyekeztem és igyekszem most is.

– Egy egyházi oktatási intézményben lehet-e evangelizálni matek és kémia órán?

– Lehet, hogy sokan úgy gondolják, ez lehetetlen, ám én igyekezem e téren is lelkesíti diákjaimat. Sokszor dicsérem őket, s arra emlékeztetek, hogy mindenki egyedi, rendkívüli, fontos. Megosztom velük a jó példákat – nem a feladatmegoldásokra gondolok –, mesélek nekik régi eseményekről, amelyek akár szomorúak, nehézségről szólók is lehetnek, de Isten kegyelméből megoldódtak. Mondandómba természetesen személyes emlékeket, élményeket is igyekszek beleszőni.

– A személyesség csak fokozza egy pedagógus hitelességét, de minden szakmára, hivatásra igaz ez. Még a politikusi jelenlétre is…

– Több évtizede nekem is ez a tapasztalatom.

– Fekete István szülőfalujában él; ott ahol végső nyugalmat talált az író, kinek regényeiben, elbeszéléseiben a természetszeretet mellett a humánum, a mély istenhit is kiemelkedő szerepet kapott.

– Felnőttként novelláiban találtam olyan gondolatokat, amelyekkel azonosulni tudok. Szívesen megosztom ezeket a tanítványaimmal is. Például búcsúajándékként is kaptak tőlem idézeteket. Személyre szólóan válogattam, többeknek Fekete Istvántól idéztem. Elmegy a tél című írása az egyik kedvencem. Ebben ez áll: „Lám, jó: jónak lenni. Megemelni a kalapot annak is, aki elesett, annak is, aki kopott és megfáradt, mert mindent, de mindent visszakap az ember: az ütést is meg a simogatást is.”

– Azt tartják, a jó pedagógus lehajol védencei közé, s magához emeli őket. Az ön tantárgyai miként szerettethetők meg a diákokkal?

– Pontosan így. Nem helyezem a diákjaim fölé sem az ismereteket valami számukra elérhetetlen magasságba, sem pedig magamat, mint a mindent tudó, tévedni is képtelen, tudásban utolérhetetlen személyt. Mivel természetesen én is szoktam hibázni, tévedni, sőt elnézést vagy bocsánatot is kérni, így ez utóbbi nevetséges lenne. Előfordul időnként az is, hogy magázom a gyereket. Az ötödikesek meglepődnek, megijednek ettől, de általában gyorsan tisztázzuk, hogy ez nem a haragom, hanem a tiszteletem jele. Azt is megosztom új tanítványaimmal: nem baj, ha valaki nem szereti a tantárgyaimat, kevésbé tehetséges bennük, de legalább lássam, hogy önmagához mérten igyekszik. Ebben folyamatos támogatásomra számíthat, így aztán valami eredményt mégiscsak hoz majd közös munkánk.

– Még ma is a „nemzet napszámosai” a pedagógusok. Az istenhit, a rendszeres vallásgyakorlás azonban folyamatos doppingszer lehet. Ön is érzékeli ezt örömében, s elkeseredettségében?

– Igen, hiszen van kihez, hova fordulni, segítséget, tanácsot kérni, megköszönni.

– Pályáján soha nem bizonytalanodott el?

– Amikor bemegyek órára, ott már csak a gyerekhad, a tanórai munka számít. Elfelejtkezem a többi problémáról. Fordítva ez nem működik. Ez egyrészt fontos, mert az órán történteket át kell gondolni. Az évek során akadtak problémák, amelyek hosszabb ideig foglalkoztattak, bántottak. Ilyenkor bevillant, ezek ellenére is akarom ezt csinálni.

– Akkor ön szerint is igaz a mondás: akit az Isten szeret, azt mások tanítójává rendeli. Ha újrakezdené, ismét matematika-kémia szakos tanárnak állna?

– A visszajelzések alapján talán jó vagyok ebben. Szeretek tanítani.

A templomdíszítő

Bodóné Pető Magdolnáék kertjében egy-egy kardvirágszezonban százával virítanak a gladiolusok. Ekkor a kertészkedésben is kiváló tanárnő kertjéből származó virágok díszítik a göllei templomot. E felajánlásával az Úr iránti hódolatát fejezi ki – köszönetképpen az égiek közbenjárásáért.

Gyakran emlegetem, hogy szerencsére mindenki tehetséges valamiben