meglovasított kötetek

2019.09.11. 17:30

Hiányzó könyvek: halmozódik a hanyag olvasó adóssága

A Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár több mint száz olvasója nem vitte vissza a kikölcsönzött könyvet az elmúlt egy évben: akik a sorozatos felszólítás ellenére sem rendezik a számlát, azok ellen végrehajtási eljárást indítanak.

Harsányi Miklós

Van, aki csaknem 150 ezer forint késedelmi díjat halmozott fel – mondta Virág Erzsébet, a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár rendezvényszervezője. – A szeptemberi Olvasás éjszakájához kapcsolódóan tartjuk a megbocsájtás napját. Ekkor büntetés nélkül visszavesszük a hónapok, esetenként évek óta hiába várt könyveket.

Többnyire feledékenység áll az esetek hátterében, de van, amikor elkeveredett a könyv, s az olvasó ezért nem hozza vissza a kivett művet. – Három felszólítást küldünk ki azoknak, akik a megadott határidőn belül nem teljesítik a kötelezettségüket, negyedik alkalommal már tértivevényes levelet kapnak. Rendszerint 2000-5000 forint értékű kiadványokról van szó, jelenleg is nagyjából 500 könyv hiányzik az intézményünkből – mondta Virág Erzsébet.

Az egyik romantikus regényekért rajongó hat könyvvel adósa a tékának, más sporttudományi kiadványokat kölcsönzött magának hosszabb távra, de a könyvtárosok krimiket és szakácskönyveket is visszavárnak. A rekorder közel 150 ezer forint késedelmi díjat halmozott fel, s érdemes tisztában lenni azzal, hogy az intézmény jogi útra tereli ezeket az ügyeket, s fizetésletiltást kezdeményez.

Szeptember 28-án, a megbocsátás kaposvári napján késedelmi pótlék felszámítása nélkül visszaveszik a hónapok, esetenként évek óta hiába várt könyveket. Ez a lehetőség azonban csak azokra vonatkozik, akik ellen még nem indult jogi eljárás.

– Ebben az évben először rendezzük meg a megbocsátás napját, s reméljük, hogy minél többen élnek a felkínált lehetőséggel – hangsúlyozta Virág Erzsébet. – Játszóház, három író-olvasó találkozó és táncház is kiegészíti az Olvasás éjszakája rendezvényünket, közönségtalálkozót szervezünk Sándor Pál rendezővel, s a könyvtári kvízjátékon kívül raktártúra is szerepel a programban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában