Ifkovics Béla tárgyalt már tábornokpert és emberölést is 

– A szigorú hadbíró történelmi képe jelenik meg a legtöbb ember előtt, ha a téma szóba kerül. Egyetért ezzel?

– Tévhit szerintem, hogy szigorúbbak lennénk, mint a civil bírák. De akadnak nagy tárgyi súlyú, komolyabb büntetési tételű ügyek, és egy olyan ítélkezési, büntetéskiszabási gyakorlat, amelyet követnünk kell. Tény, hogy léteznek olyan katonai bűncselekmények, amelyek a civil életben nem fordulhatnak elő. Ezeket a törvényalkotó szándéka szerint súlyosabban kell büntetni. Emlékezetes, hogy egykor Nagyatádon működött a fegyelmező zászlóalj, ahol azokat a katonákat tartották fogva, akik nem kaptak 2 évnél hosszabb szabadságvesztést. Akik megszöktek, engedély nélkül távoztak a laktanyából vagy verekedtek, Nagyatádra kerültek.

– Hogy lesz valakiből hadbíró?

– Homokszentgyörgyön születtem, 1958 óta Kaposváron élek. Közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem 74-ben, ezután jelentkeztem a jogi egyetemre, mert a bátyám akkor már járásbíró volt. A Pécsi Tudományegyetemen végeztem 1980 márciusában. Fogalmazó lettem, majd bevonultam, mert még hat hónap tartalékos katonai szolgálatot le kellett töltenem. Közben megkeresett az akkori katonai bíróság elnöke, Habony János ezredes azzal, hogy a kaposvári katonai bíróságon van üresedés. 1982 júliusában neveztek ki hadbírónak főhadnagyi rendfokozattal, azóta itt szolgálok. Annyi változás történt, hogy a rendszerváltás után a katonai bíróság beleolvadt a megyei bíróságba, illetőleg a törvényszékbe, mint katonai tanács.

– Mennyit változott ennyi idő alatt katonai bíráskodás?

– A rendszerváltásig Tolna, Somogy, Baranya és Zala megyében az első lépcsős alakulatokban több mint 45 ezer katona szolgált, ehhez jöttek még a belügyi rendvédelmi szervek, büntetés-végrehajtás tagjai, vagyis összesen 70 ezer ember tartozott a hatáskörünkbe. Az esetek túlnyomó része kisebb súlyú katonai bűncselekmény volt, fegyelemsértések, engedély nélküli eltávozások. Akkoriban gondot okoztak nekünk emberként is és bíróként is a katonai szolgálatot lelkiismereti okból megtagadók, főként nazarénusok és Jehova tanúi. Náluk sokszor öröklődött, hogy nem voltak hajlandók fegyvert fogni. Volt, akinek már a nagyapja is ült 5 évet ezért. Sajnáltuk őket, de végrehajtandó szabadságvesztést kellett alkalmazni velük szemben egészen 1990-ig, utána fegyver nélküli katonai szolgálatot elláthattak.

– Mostanában milyen ügyek a leggyakoribbak?

– A sorkatonai állomány megszűnése után maradtak a kisebb súlyú katonai bűncselekmények, de inkább hivatali bűncselekmények szaporodtak el, illetve később a vagyon elleni és az élet és testi épség elleniek is. Az elmúlt 15 évben nemcsak katonai ügyeket tárgyalunk, hanem érkeznek a törvényszékről civil ügyek is. Többségük életveszélyt okozó testi sértés, emberölés, adócsalás, de van köztük hivatali vissz­aélés, vesztegetés, befolyással üzérkedés. Csökkent az ügyforgalom, a katonai ügyek száma évente nem éri el az 50-et. Ketten vagyunk rá Vadócz Attila kollégámmal, kaptunk már kirívóan nagy ügyeket a tábornokperektől kezdve a nagy gazdasági ügyekig.

– Voltak emlékezetes ügyek a hosszú évtizedek alatt?

– Néhányat nehezen tudok feledni. 1986-ban egy évre felvezényeltek a budapesti katonai bíróságra. Ott tárgyaltam egy rendőr hadnagynő ügyét, akit letartóztattak vagyon elleni bűncselekmény miatt. Végrehajtandó szabadságvesztést szabtam ki rá, de nem találtam indokoltnak, hogy az első fokú ítélet után a börtönben maradjon, és kiengedtem, mert beteg volt a gyermeke, az apja és a férje. Másnap meghalt vétlenül egy autóbalesetben. Ha bent marad a börtönben, talán ma is élne. Humoros esetem is volt: egy lenti sorkatona elájult a tárgyalóteremben. Orvost hívtunk, kiderült, hogy szeszelvonási tünetei vannak, ezért egy deci pálinkát kellett adni neki.

– Önt határozott bírónak tarják. Tudósítóként részt vettem egy tárgyaláson, ahol a rendőr vádlott vehemensen védekezett, de ön bíróként higgadtan reagált, mondván, meg kell nézni, mitől vadult meg ez az ember, nem ártatlanul vádolják-e.

– Kétségtelen, ha egyenruhában beül az ember a tárgyalóterembe, más a hangulat. Megköveteljük a megfelelő hangnemet és öltözéket, a vádlottnak kulturáltan kell viselkednie, mert ha nem, rendreutasítjuk, megbírságoljuk, kivezettetjük a tárgyalóteremből. A habitusom olyan, hogy nem vagyok halk beszédű. Ezt sokszor félreértik, hogy kiabálok. Akkor szoktam meg, amikor a 80-as években sokszor tartottunk helyszíni nyilvános tárgyalásokat, akár ezer katona előtt hangosítás nélkül.

Bátyja bíró volt, felesége ügyvéd, lányai jogászok

Ifkovics Béláé igazi jogász család. Bátyja, István, nem sokáig volt elsőfokú bíró a járásbíróságon, hamarosan felkerült a megyei bíróságra, ahol megyei bíró, majd tanácselnök lett az 1990-es években, utána a büntető kollégiumot vezette. Innen ment nyugdíjba, amikor a korosztálya tagjait kényszernyugdíjazták a bírói apparátusból. Ifkovics Béla a feleségével együtt járt a jogi egyetemre, ott ismerkedtek meg. Neje jogtanácsosként kezdte, majd a Sefagnál volt a munkahelye, és a téglaipari vállalatnak volt osztályvezetője, valamint a kárpótlási hivatalban dolgozott vezető helyettesként. Ma egyéni ügyvédként dolgozik Kaposváron. Két lányuk van, mindketten jogászok, és együtt végeztek. Az idősebbik a pécsi NAV-nál gazdasági ügyeket nyomoz, a kisebbik lány Budapesten él, és egy adósságkezelő csoportnál dolgozik.