történelem

2019.09.19. 11:30

Kelendő a zamárdi avarok története

Eltűntek, mint az avarok címmel könyv született a Zamárdiban feltárt avarkori temetőről. A kétezer sírt 1971 óta tárják fel a régészek, ez a Kárpát-medence legnagyobb avarkori temetője.

Koszorus Rita

Olvasmányos formában, könnyen érthető nyelvezettel íródott Balogh Csilla régész és Pápai Fruzsina társ­szerző, illusztrátor könyve. – Évente mintegy hetven sírt tártak fel az elmúlt öt évben – tudtuk meg Csákovics Gyula, polgármestertől. – Tehát háromszáz sír leletanyagát dolgozza fel a könyv és visszautal régebbi leletekre is.

A kötet hiánypótló alkotás, hiszen az egykori temetkezési helyről korábban csak német nyelven készültek szakmai anyagok. Ezért aztán a régész szakma is nagy örömmel fogadta a könyvet. Ezt jól mutatja az is, hogy az angol nyelvű kiadványt úgy viszik az érdeklődők, mint a cukrot.

A zamárdi Tourinform irodában is kapható könyv kiadása széles összefogás eredménye, a tavaly megrendezett Dárdai-emléktorna és egy bor­árverés bevételéből adta ki az önkormányzat a különleges kötetet.

 

Letűnt korok emléke, napjaink kincse a Balatonnál

Határozott álláspontom, hogy egy kincs akkor válik közkinccsé, ha az emberek elé kerül – fogalmazott Csákovics Gyula, zamárdi polgármester. – Akár egy könyv hasábjain, akár egy vitrinben, de fontos, hogy lássák és olvassanak róla.

A település polgármestere elmondta: szívügyének tekinti, hogy minél több ember tudomást szerezzen Somogyország e kincséről, a Kárpát-medence legnagyobb kiterjedésű avarkori temetőjéről. Az egykori temetkezőhely feltárását 1971-ben kezdték, azóta több ezer sírt vizsgáltak meg. A legutóbbi feltárások alkalmával érintetleneket is találtak, amelyekből olyan tárgyi eszközök kerültek elő, amik a Balatonnál egykor élt népcsoportok életmódjára utalnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában