szakképzés felé

2019.09.25. 20:00

Somogyi példákon keresztül tanulnának

A szakképzésben rejlő lehetőségeket igyekeztek feltárni a megyeházán tartott konferencián, ahol somogyi és Hargita megyei szakemberek tanácskoztak.

Koszorus Rita

A két megye kapcsolata már jó ideje nem csak a barátságról szól, hanem a szakmai együttműködésről is. – Ha közösen együtt gondolkodunk és megosztjuk a tapasztalatainkat, az mindenki előnyére fog válni – mondta Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke a tanácskozáson.

A megyében a duális képzés területén jól tud együttműködni a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az intézményekkel és cégekkel. – A SKIK nyilvántartja a gyakorlati képzőhelyeket és felügyeli azokat – mondta előadásában Mayer Judit, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési vezetője. – Ezzel nyújtunk garanciát a diákoknak és az iskoláknak. A tanulók csak olyan gyakorlati helyre mehetnek, amely szerepel a kamara nyilvántartásában.

A kamara gyakorlatilag híd a diákok és a munkáltatók között. Így például a nagyatádi Büttner Kft-vel is, ahol évente mintegy 15 végzőst vesznek fel a céghez.

A konferencián résztvevők egyöntetű véleménye volt: a diákok nem motiváltak, s olyan készségekkel is fel kell vértezni őket, amely nem feltétlenül az intézmények dolga lenne. – A Siófoki Szakképzési Centrumnál a hátrányos helyzetű gyerekekkel kis csoportokban mentor kollégák foglalkoznak – mondta el Horváth Péter, a Siófoki Szakképzési Centrum főigazgatója. – S hamarosan minden tagintézményünkben lesznek digitális készségfejlesztő alkotóműhelyek, ahol a fiatalok olyan készségeket igyekeznek elsajátítani, mint a közösségben való munka.

Az is nagy probléma, hogy a szülők még mindig tartanak a szakképzéstől. – Egészen mélyre kell nyúlni, főleg a kisebb településeken – mondta Weimann Gáborné, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója. – Ott a családokban már a szülők is komoly szociális kompetenciás problémákkal küzdenek. A másik: az általános iskolai felső tagozatos pedagógusok tájékoztatása, szemléletformálása. Hiszen a mai napig gyakran halljuk azt, hogy a gyereket fenyegetik azzal, hogy „ha nem tanulsz jól, majd mész a szakmunkásképzőbe”. Szerintem ez gyakori probléma, azt kellene elérni, hogy tisztában legyenek vele: a szakképzés egy valós alternatíva és meg lehet élni egy jó szakmából.

A motivációs gondok a hargitai fiatalokra is igazak. – A szülők jobban támogatják a felsőfokú tanulmányokat – mondta Király Szabolcs, a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség munkatársa. – Ami a szakoktatást illeti, különböző felméréseket készítettünk diákokkal és érezhető, hogy megvan az a réteg akit nagyon érdekel szakma. Természetesen vannak olyanok is, akiket a rendszer rakott az adott osztályba, őket nehezebb motiválni. Ezért igyekszünk eljutni iskolákhoz, jó példákat bemutatni.

A bevált példán kell tanulni

Hargita megyében még nem zökkenőmentes a duális képzés. – Nálunk három éve indult el, úgyhogy a somogyi példákon keresztül sokat tudnánk tanulni – mondta el lapunknak Kedves Mónika, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség, tanfelügyelője. – Nagyon gyerekcipőben jár még Hargita megyében, nagyon kevés osztályunk is indul, évi öt osztály. Itt a kamarák magukra vállalnak feladatokat, nálunk ez mind az iskolákra hárul, a szakoktatók kötik meg a szerződéseket a cégekkel. Amiben tudnak segíteni, az a tapasztalat csere, hogy látjuk, milyen munka folyik itt. Ami pedig már elkezdődött, hogy eljöhetnek diákok ide, akár szakmai gyakorlatra Kaposvárra.

A szakember hozzátette: a duális képzésében látja ő is a jövőt.

Hargita megyében szakközépiskolába, szakiskolába és duális képzésbe jelentkezhetnek a fiatalok. Erdélyben is vannak ösztöndíj lehetőségek: szakiskolában az állam, duális képzésben pedig a cégek támogatják a kiemelkedő tanulókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában