Waldorf iskola

2019.09.01. 18:55

Zenél, zsonglőrködik a waldorfos iskolás

Felavatták a Világfa Waldorf Iskola bálványosi épületét a hétvégén. Somogy első ilyen típusú iskolája 2016-ban kezdte meg működését Kőröshegyen.

Marosi Gábor

Az alapítók célja már a kezdetektől az volt, hogy saját épületben oktathassák a fiatalokat. 2017-ben kötöttek hosszú távú megállapodást a bálványosi önkormányzattal, hogy az egykori kúria és volt iskolaépületet használhassák.

Neisz Péter, az iskolát működtető Világfa Waldorf Közhasznú Alapítvány alapítója elmondta: közösségi összefogás és két év megfeszített munka eredményeként újjáépítették a bálványosi kúriát, idén szeptemberben pedig ott kezdődhet el az új tanév. Az épületet ötven évre kapták bérbe a falutól. Az iskolában öt évfolyamon oktatják a diákokat, átlagosan tíz fiatal jár egy osztályba. Neisz Péter hozzátette: a gyerekközpontú iskolában a főbb tantárgyak, mint a matematika, a nyelv és az írás mellett alapfokú művészeti oktatás is zajlik és már első osztályban zenét tanulnak a fiatalok. Negyedik és ötödik osztályban pedig a zsonglőrködés alapjait leshetik el a diákok azért, hogy a finommotorikájuk, kézügyességük teljesen kifejlődjön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában