győzelem

2019.10.17. 21:18

A kaposvári szabadságfa az év fája

Az Év Fája címet idén izgalmas küzdelem után a kaposvári Szabadságfa nyerte el, 4431 szavazattal.

sonline - Barkóczy László

A nyertes kocsányos tölgy a kaposvári Berzsenyi Dániel Tagiskola udvarán áll, a helyiek Szabadságfa néven ismerik. A fát 1929. április 18-án, épp 90 évvel ezelőtt ültették az 1927-ben átadott iskolaépület udvarán. A csemete a kőszegi polgármester jóvoltából a trianoni határról, az Írott-kőről került Kaposvárra, s az ültetéskor a fa gyökereire Kassa, Kolozsvár és Nagyvárad földjét hintették. Az elmúlt 90 évben több ezer berzsenyis diák életét kísérte végig a „nagy tölgyfa”, hisz az iskolai ünnepségek, évnyitók, évzárók helyszíne az udvar, ahol a fa áll. Időről időre az iskola legkitűnőbb tanulói az elismerő oklevelekre erősítve a tölgyfa egy-egy préselt levelét is megkapták emlékül.

 

Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet. A versenybe bármely közösség nevezhetett egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története van. Idén 57 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választotta ki a 14 döntőst. Ezek közül a közönség online szavazással választotta meg kedvencét július 1. és október 1. között.

 

Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben, szavazat számokkal:

1. A kaposvári Szabadságfa 4431

2. A dunakiliti Millenniumi tölgy 4159

3. Széchényiek körtefája 1483

4. Gerlai nagy platán 893

5. Hárskapocs – Szentendre, Alsó-Izbég 555

6. Szentkúti Öregharcos – Vasvár 353

7. Ziliz legendája az Ezeréves Tölgy 296

8. Fekete Nyár Ácsteszér büszkesége 291

9. A győrszemerei Tündér-tölgy 247

10. Juharfás út – A múlt és a jelen találkozása 239

11. Imrehegyi terebélyes eper 74

12. Nap utca tölgyfája 68

13. Jákó szeretettől gyógyuló Platánja 35

14. Nagy Nyárfa 34

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában