vadászat

2019.10.19. 15:30

Érmek jártak a legnagyobb trófeákért

Különösen sok kiemelkedő gímszarvasbika került terítékre idén a somogyi vadászterületeken. A nagyvadak trófeáinak bírálata a napokban is zajlik.

Koszorus Rita

Folyamatosan zajlik a trófeabírálat a Somogy Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Osztályán, a napokban Hedrehelyről érkeztek éremvárományos trófeák, amelyek bírálatát azonnal el is kezdte Bognár Tamás vadászati felügyelő. Először a trófea tömegét, az agancsok hosszát, majd körméreteit mérte le, a legvégén pedig a szépségpontokat is bediktálta kolléganőjének.

– Van egy trófeabírálati képlet, ezt használjuk, egy számítógépes programban rögzítjük az adatokat – válaszolta kérdésünkre Bognár Tamás. – Mérhető és nem mérhető dolgokat nézünk, mérjük a trófea tömegét, ami azért fontos, mert a bérvadászatok esetén ez képezi az elszámolás alapját. Mérjük a trófea hossz- és körméreteit, ezen kívül vannak szubjektív pontok is, ilyenek a szín, a gyöngyözöttség, az ágvégek, a korona. Ezek azt mutatják, mennyire tetszetős, mennyire felel meg a kívánatos formának a trófea. A bírálat egy korbecsléssel zárul.

Az éppen kezében lévő trófeára nyolc évet becsült a szakember. A koronás vad Hedrehelyen esett, egy holland vendégvadász vette célkeresztbe.

– Még október elején lőttük ezt a bikát – mondta Andrási Zsolt hivatásos vadász. – Egy hajnali cserkelés alkalmával került terítékre ez a villás, selejt bika. Nagyon szép vadászat volt. Korábban már láttam egy másik vendéggel ezt a vadat, de akkor elengedtük, mert ő valami még ennél is nagyobbat szeretett volna lőni. Pedig ez egy nagyon jó selejt bika, nem is gondoltam volna, hogy ekkora, az elejtő vendég végül nagyon örült neki. A trófea végül bronzérmet érdemelt ki a szakértői bírálaton.

Kilencszáz bírálat

Ebben az évben eddig 908 gímszarvas trófeáját bírálták el a Somogy Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Osztályának munkatársai. Bognár Tamás szerint a terítékre kerülő bikák nagy hányada érmes. Az elbírált trófeák közül Somogy megyében eddig 18 volt 12 kilogramm feletti súlyú, amelyek közül is egy 14,5 kilogrammos szabadterületi bika volt a legnagyobb, amely 247 CIC pontot kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában