vadveszély

2019.10.20. 13:30

Két embert ütöttek el egy őz miatt

Egy őz miatt két ember is súlyosan megsérült a megyehatár közelében. A nem mindennapi sajnálatos eset is felhívja a figyelmet arra, hogy megyénkben sok a vadveszélyes terület, kiváltképp ősszel kell vigyázni az utakon.

Kovács Gábor

Autósok egy elütött őzet akartak lehúzni az úttestről, amikor őket is elgázolták. Egy személyautó éjszaka a 61-es főútvonalon Pogányszentpéterről Iharosberény felé tartott, amikor elcsapott egy őzet. A vad a szemközti sávba vágódott. A kocsi vezetője és utasa kiszállt, és éppen az útról húzta le az őz tetemét, amikor Iharosberény felől két másik autó érkezett. Az első jármű megállt előttük, azonban a mögötte haladó sofőr későn vette észre a történteket. Hiába fékezett és ellenkormányozott, elütötte az útpadkán tartózkodó két férfit. Mindketten súlyosan megsérültek, a mentők végtag-és fejsérülésekkel szállították kórházba őket. A baleset körülményeit a nagyatádi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálja.

A vadelütés a jogszabályok szerint közúti balesetnek számít, és a közúti baleseteknél rendőrségi helyszínelés szükséges. – Ha valaki ilyen balesetet szenved, azonnal hívjon rendőrt – tanácsolta Kemenszky Péter, az Országos Magyar Vadászkamara Somogy Megyei Területi Szervezetének titkára, a Somogy Megyei Vadászok Szövetségének fővadásza.

A rendőr ilyenkor kimegy a helyszínre, ezzel igazolható az ütközés ténye, és ez a jegyzőkönyv később a biztosítónak is benyújtható. – A jogszabályok két veszélyes üzem, a közlekedés és a vadászat találkozásának minősítik a vadbaleseteket – mondta Kemenszky Péter. – A polgári törvénykönyv azt mondja ki, hogy a két fél közül az a felelős, amelynek a felróhatósága fennáll. Az autósnál ilyen lehet az, ha nincs műszaki vizsgája a kocsinak, ha nem ég a lámpája, ha túl gyorsan hajt, ha ittas a sofőr. A vadásztársaságnak az róható fel, ha a saját költségén kihelyezett, veszélyt jelző táblával nem hívta fel az autósok figyelmét, illetve a vadat az út közvetlen közelébe hajtotta, csalogatta, esetleg oda terelte etetéssel. Ha azonban egyik félnek sem róható a terhére semmilyen körülmény, akkor mindkét fél a saját káráért felel – hívta fel a figyelmet a titkár.

Hatásos lehet a vadriasztó az autókon

Az ordacsehi Csehi-Imrédi vadásztársaság képviselője, Tavaszi József szerint mindig nagy a kockázata a hasonló vadbaleseteknek, mert Somogy nagyvadas térség. A vadak megjelenésének lehetőségét ezért vegyék komolyan a közlekedők, és körültekintően vezessenek, adott tanácsot, és hozzátette: ne hagyják figyelmen kívül a sofőrök, ha az út mellett van vadveszélyt jelző tábla. Az autóra szerelt vadriasztó is hatásos lehet. Rövidebb nappali időszak, csúszósabbá váló utak, vadállatok gyakoribb megjelenése az utak mentén – mindezek az őszi közlekedés veszélyei, figyelmeztetett erre a pogányszentpéteri vadbaleset kapcsán a rendőrség is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában