távhőfejlesztés

2019.10.30. 18:04

Újabb fogyasztók kapcsolódtak rá a zöld fűtési rendszerre

Több mint kétmilliárd forintból újultak meg, korszerűsödtek a távhővezetékek Kaposváron. Továbbá 18 új fogyasztót kapcsoltak rá a környezetbarát fűtési rendszerre. A jövőben pedig egy biomassza fűtőművet alakítanak ki.

Góz Lilla

– Tavaly ősszel kezdtük el a beruházást, amely révén növelni tudtuk mostanra energiahatékonyságunkat – mondta el Vida Zotmund, a Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. Megköszönte a kaposváriak türelmét, hogy az elmúlt egy évben türelemmel viselték a beruházás okozta kellemetlenségeket.

– Húszezer kaposvári él távfűtött lakásban, most pedig újabb 18 intézményt kötöttünk rá a rendszerre – mondta köszöntőjében Borhi Zsombor alpolgármester. Megjegyezte: a modernizált rendszerrel olcsóbb lesz a távfűtése a most rákapcsolt intézményeknek, valamint a város levegője is még tisztább lesz a környezetkímélő szolgáltatással.

– 18 új fogyasztó, köztük iskolák, középületek és társasházak csatlakoztak a távhő rendszerre és a régi 40 éves vezetékeket is kicseréltük – mondta el Zanatyné Uitz Zsuzsanna, a Kaposvári Vagyonkezelő Zrt. távfűtési műszaki vezetője. Hozzátette: több kilométernyi szigetelt vezetéket fektettek le, ezáltal jelentős hőmegtakarítást érnek el. Egy szivárgás érzékelő rendszert is telepítettek, amely jelzi a meghibásodást, nem kell a földbe keresniük.

– A távhőt egyre többen választják Kaposváron, mert környezetbarát fűtési szolgáltatás, továbbá kényelmes, biztonságos, a fogyasztóknak nincs semmilyen karbantartási költségük – tette hozzá a műszaki vezető. Megjegyezte: a jövőben egy biomassza fűtőművet hoznának létre Kaposváron, amely révén tovább tudnák bővíteni a fogyasztói kört. Jelenleg Kaposváron 6900 lakossági fogyasztó és 304 intézmény használja a távhő szolgáltatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában