Afrikában vízfakasztásra készül, s nem tekinti istenkísértésnek

– A nyáron még a szuloki híveket is pasztorálta, nemcsak a baranyai településeken élőket, ám néhány hónapja Somogy­apátiban és környékén szolgál újra. Egyszer Kassákot idézve úgy fogalmazott: olyan helyen gyakorolja hivatását, ahova „szakállasan és vakolatlan érnek el a csodák”. Megelégelte a látszólagos „mozdulatlanságot”, ezért rukkoltak elő ilyen nem mindennapi ötlettel?

– Köszönöm a „látszólagos” jelzőt! Itt, az egyházmegye déli határán valóban nem csapnak magasra az élet hullámai, de azért nem is „Patyomkin-falvak” ezek. Ha képpel élnék, akkor a Balatonhoz képest mi csak amolyan kis magyarlukafai horgásztó vagyunk: ha nem is olyan nagy léptékben, de ugyanúgy érzékelhető az élet sajátos lüktetése, az egyéni bioszféra lelki és szellemi értelemben. A mozdulatlanság egyenlő a halállal; mi itt élünk és túlélünk a szórványban. Sőt ebbe bele is lehet halni, ha túlpörög az ember. Minden van, csak mozdulatlanság nincs. Tehát nem a rengeteg lekötetlen energia, vagy a hatalmas időfelesleg lökött ennek az ötletnek karjaiba. Régóta vágytam már látni Afrikát, most talán lehetőségem lesz nemcsak látni, hanem megkóstolni, megélni és végig is szenvedni a nyugat-szaharai valóságot.

– Egy 35 éves kocsival kelnek útra január végén, hogy a Dakar Rally örököse, a Budapest–Bamako égisze alatt eljussanak az afrikai Sierra Leone-ba, mégpedig azért, hogy kutat fúrjanak, s ivóvízhez juttassanak több száz személyt. Magyarországon nincs olyan célcsoport, amelyiket támogatni lehetne?

– Az „Ezerkettes Zsiga”, amely Gergő barátom nagypapájáé volt, fontos szereplő a történetben. Sőt, az autó a szűk keresztmetszete a sikeres utunknak, hiszen sok múlik rajta. De tudatos volt a döntés: hárságyi autóval akartunk lejutni, és nem luxuskörülmények között, túlbiztosított műszaki apparátussal, mondjuk egy speciális, méregdrága terepjáróval. A támogatás célcsoportját a Bamako-szervezők adják meg, szóval itt nem volt mozgásterünk; Afrikát kell segítenünk valamilyen formában. Ez részünkről teljesen rendben van. Ha náluk parádézunk, akkor segítsünk is rajtuk, amiben tudunk. Afrikán belül viszont mi választhattuk ki a humanitárius oldalát a rallynak. Egy Dindefelo nevű, szenegáli falu vízhez jutásához gyűjtünk adományt; itt kutat kell fúrni, csővezetéket lefektetni, majd napelemes rendszert telepíteni a szivattyúk és a szűrőberendezések üzemeltetéséhez. Ez több száz emberen segítene napi szinten.

– Hogy jutott eszükbe, hogy egy ilyen, kockázatoktól egyáltalán nem mentes kalandra vállalkozzanak? Ez nem istenkísértés?

– Kétségtelen, hogy a vakmerőség határát súrolja a tervünk, de végtelen alázattal is vágunk neki, hiszen tudjuk, milyen parányi tényezők lehetünk ebben a történetben. Nem gondolom istenkísértésnek, mert Őt is visszük magunkkal. Ahol ugyanis pap van, ott az Oltáriszentség, a kegyelem állandó forrása. Mi hisszük, hogy az isteni Mester – Balás Béla püspök, Beton atya kedvenc, Oltáriszentségről szóló idézetét parafrazeálva – nemcsak vándorlásunk, hanem afrikai őrült futamunk társa is lesz. Nem mellesleg, amikor felmértük a sikeres Freetownba érkezésünk esélyeit, rádöbbentünk, hogy egyik nagy fogadóiroda sem tenne ránk nagy tétekben...

– Milyen lelki-spirituális magyarázata van e „szent őrületnek”?

– Hiszem, hogy a Jóisten közvetetten üzen embereken, érzéseken, eseményeken keresztül. Persze előfordul, hogy az ember nem veszi ezeket észre, de vannak olyan esetek, amikor annyira összegyűlnek, és oly ordítóan evidensek, hogy majd kibökik szemünket. Akkor viszont lépni kell. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) adta a végső indítást: a Bamako és a kongresszus is 2020-ban lesz. Ha jövőre sem megyünk el, akkor sohasem. Szerettem volna, ha valami különlegeset is véghezviszünk ebben az évben. Emlékszem még olyanok beszámolóira, akik az 1938-as kongresszuson részt vettek; aggastyánként is életük meghatározó élményeként emlegették. Én a mai napig az egykori balatonlellei lelkiatyám, Kovács Imre bácsi rózsafüzérét használom, amit ő a nevezett kongresszuson kapott. Azon túl, hogy mi is részt veszünk majd a központi ünnepségeken Budapesten, valamilyen módon szerettem volna a saját életemben is egyedivé, maradandó vállalkozással emlékezetessé tenni ezt az esztendőt.

Szeretetével dédelget az Isten

Tamási, Reményik, Dsida, Kós Károly és Bánffy Miklós földjéről érkezett a zselici rengetegbe. Molnár Attilát, a maga által is nyakasnak tartott, fiatal székely papot betyár világ fogadta a somogyi betyárok hajdani földjén. Szívét-lelkét azonban már megedzették a háta mögött hagyott esztendők, s Jakab Antallal, az évekre börtönbe zárt, néhai gyulafehérvári püspökkel vallja: „Minden kopottságunkban is szeretetével dédelget bennünket az Isten”.

Maguk fizetik

– A Kaposvári Egyházmegye a legkisebb egyházmegyék egyike, a püspökség erején felül segíti falvainkat – mondta Molnár Attila. – Ezért nem is fordultunk most a püspök úrhoz ez ügyben: mi magunk szeretnénk erre a minimálisan szükséges 2,5 millió forintot előteremteni.