fotók

2019.11.21. 16:13

Gyerekházat adtak át Csokonyavisontán

Harasztia Attila Csokonyavisonta polgármestere örömének adott hangot, hogy településükön is sikerült átadni egy gyerekházat. Elmondta, hogy mindig öröm egy újat és jót alkotni, ami település lakóit szolgálja.

Györke József

Fotó: Picasa

Számára az a legszebb dolog, amikor valami szép és jó elkészül és át tudják adni. A település életében fontos, amikor fejlesztéseket tud alkotni, főleg ha ez teljesen új. A gyerekek az ideiglenes helyről végre új – végleges – helyre költözhettek. Büszkén vágja át a szalagot.

Sztojka Attila a Belügyminisztérium Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója nagyra értékelte a kezdeményezést és a megvalósítást. Az országban immár százkilencvenöt gyerekház ténykedik a csokonyavisontaival együtt. Ezzel megvalósítják a program célját, hogy a korai gyermekfejlesztési program segítségével helyben tudják megvalósítani az esélyteremtést. Ehhez megfelelő szakmai segítséget is nyújtanak. A 195 intézményből 110-re hazai költségvetésből mintegy hétszáz millió forintot biztosítanak. A fennmaradó részt: 5,5 milliárd uniós forintból biztosítják, valamint kapnak még szintén uniós 2,5 milliárdot az infrastrukturális beruházásokra. Különbözik az óvodáktól és a bölcsődéktől, hogy a gyerek a szülővel együtt ténykedik. Ezáltal a szülői készségeket, kompetenciákat is a gyerekkel együtt fejleszthetik roma és nem roma gyerekekkel kapcsolatban egyaránt. A gyerekház egyúttal a település életében közösségi funkciót is betölt.

Harasztia Judit, a csokonyavisontai Tulipán Biztos Kezdet Gyerekház vezetője kérdésünkre elmondta, hogy az egykori kihasználatlan múzeum és könyvtár helyiségeit újították fel és bővítették tizenöt millió forintból, melyből 12,5 millió forintért alakították át, bővítették az épületet, a maradék összeget pedig berendezésekre és játékok beszerzésére fordították. Három segítővel működnek reggel nyolctól délután két óráig. A szülők, amikor ráérnek, akkor kapcsolódnak be a programokba. A megnyitón is hangos volt a gyerekektől a foglalkoztató, valamint Krisztbaum Edina gyógytornásszal végeztek fejlesztő mozgásos játékokat a szülőkkel közösen.

Kovács Erika a társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság szakmai vezetője is elismerően szólt a helyi programról. Ő már korábban is járt Csokonyavisontán és ellátta szakmai és módszertani segítséggel az itt dolgozókat. Ezt a munkát továbbra is végzi, a főigazgatóság mentorai bevonásával. Kiemelte, hogy ami egy gyerekre 0-3 éves korában hat, az végigkíséri egész életén át. Ezért kell időben megteremteni az esélyt a felzárkózásra a szülőkkel együtt, hogy később az óvodában és az iskolában már ne legyenek hátrányban a többiekkel szemben.

Biró Norbert a megyei közgyűlés elnöke hozzáfűzte az elhangzottakhoz, hogy a gyerekházzal gazdagodott a csokonyavisontai közösség. Látszik, hogy a település vezetői gondoskodnak a fejlesztésről és az utódok felzárkóztatásáról. Próbálnak esélyegyenlőséget biztosítani számukra. Fontos, hogy a gyerekek a szülővel együtt biztonságos és esztétikus környezetben töltik el az idejüket a fejlesztések során.

Zömbik Imre kivitelező (Bau-Lizena Kft) elmondta, hogy egy kissé eltértek a tervtől, ugyanis akadálymentesített feljárót is építettek itt is és a somogyaracsi foglalkoztatónál is.

Ebéd után a vendégek Somogyaracson folytatták az átadási ceremóniát, ahol a közösségi ház egy részében alakítottak ki akadálymentes bejáratot, vizesblokkot és foglalkoztatót. Ennek az átadása történt meg a délután folyamán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában