Kaposváron megérezte, hogy ezt a gyülekezetet rábízta a Jóisten

– Mikor döntött úgy, hogy a lelkészi hivatást választja?

– Tizenhét éves voltam, amikor arra a döntésre jutottam, hogy a lelkészi pályát választom. A környezetemben élők észrevették, hogy fogékonyabb vagyok a vallási kérdésekre s mondogatták: belőled úgyis lelkész lesz. Bennem azonban volt egy tinédzserkori dac, ami azt mondatta velem, hogy lehetek más is, mint lelkipásztor. Viszont pályaválasztás előtt álltam, ezért el kellett döntenem, milyen irányba megyek tovább. Ekkor értette meg velem az Úristen, hogy a boldogság nem annak a kérdése, hogy az ember milyen foglalkozást választ magának, sokkal inkább annak, jól érzi-e magát abban, amit csinál.

– Volt más foglalkozás is, ami érdekelte?

– Igen, jó néhány más lehetőségem is volt. A gimnáziumban komolyan érdekelt a földrajz, olyannyira benne voltam a tanulásban, hogy már az érettségi éve előtt felvételt nyertem a Debreceni Egyetem geográfus szakára. Nagyon szerettem matematikával és történelemmel is foglalkozni. De ezek mind-mind olyan dolgok voltak, amiket úgy éreztem, hogy egy ideig biztosan örömet jelentenek, de hosszú távon nem biztos.

– Melyik egyetemre járt és utána hogyan alakult az élete?

– A Debreceni Református Hittudományi Egyetemen (DRHE) tanultam, majd kaptam egy ösztöndíjat az Egyesült Államokba, Washingtonba. Ott a helyi teológiának voltam a mesterszakos hallgatója és a magyar gyülekezetnek a lelkipásztora. Miután hazatértem, beiratkoztam a DRHE doktori iskolájába és volt szerencsém kétszer hat hetet tanulni a németországi Heidelbergben is.

– Milyen volt az élete Washingtonban, milyen a magyar közösség?

– Meglepően nagy, viszont nagyok a távolságok. Volt olyan gyülekezeti tagunk, aki három-négy órát autózott egy-egy vasárnap azért, hogy el tudjon jönni az istentiszteletre, éppen ezért mindig nagy értéke volt a magyar szónak. Többen voltak, akik felhívtak azért, mert azon a héten még senkivel nem volt alkalmuk magyarul beszélni. Óriási igény a részükről, hogy magyarul hallhassák az Isten igéjét.

– Nem szakadt meg ez a külföldi szolgálat, hiszen a mai napig prédikál a Luxemburgban élő magyaroknak…

– Így van, ez a szolgálat 2013-ban kezdődött. A Magyarországi Református Egyház Zsinata bízott meg a feladattal. Nagyon érdekes a luxemburgi magyarok története. Megalakulásuk tizenkét évre nyúlik vissza, egy evangélikus lelkipásztor alapította a közösséget, de őt időközben áthelyezték máshova ezért nem tudta vállalni a szolgálatot. A gyülekezeti tagok ezután maguk látták el, de úgy érezték, hogy ez így kevés, ezért a zsinathoz fordultak segítségért. Másfél évig mindig más-más lelkész prédikált Luxemburgban, de a közösség szerette volna, ha egy ember szolgálna köztük, azért is hogy épülhessen a gyülekezet. A zsinat olyan lelkészt keresett, aki ismeri a külföldön élő magyarság helyzetét és tudja, milyen külföldön magyarként élni. Így jutottak el hozzám. Több mint hat és fél éve tart ez a szolgálat, havonta egyszer utazom ki Luxemburgba.

– Pár hete már Kaposváron szolgál, hamarosan pedig be is iktatják a gyülekezet lelkészévé. Miért vállalta el a szolgálatot?

– Ez egy nagyon nagy harc volt a családom életében. Négy évet töltöttünk Vámospércsen és a szomszédos Nyírmártonfalván és nagyon szép esztendők voltak, jól éreztük magunkat. A kaposvári gyülekezet gondnokai kerestek meg, illetve az országos híreket hallva is tudtuk, milyen helyzetben van a gyülekezet. Ekkor még nem fogalmazódott meg bennünk semmi. Elhívtak minket egy látogatásra és egy szolgálatra, viszont hangsúlyoztuk, hogy ez egy elköteleződésmentes látogatás lesz, mert jól érezzük magunkat Vámospércsen. Amikor azonban megérkeztünk, láttuk, hogy itt keletkezett egy űr, később pedig magunkra ismertünk ebben az űrben és azt éreztük, hogy a kaposvári gyülekezetet ránk bízta a Jóisten.

– Mit várhat öntől a kaposvári gyülekezet?

– Lehet hozzám és a feleségemhez bizalommal fordulni és lehet bennünket keresni. Olyan lelkipásztor szeretnék lenni, akit meg lehet szólítani és nyitott arra a helyzetre, amiben éppen vannak az emberek. Én azt vallom, hogy egy lelkipásztornak nem kell mást tennie, mint járni azt az utat, amit a gyülekezet tagjai megélnek. Valamikor ez magasra viszi az embert, de valamikor mélyre.

Élő közvetítéssel is gyarapítanák a gyülekezetet

Petró László kiemelte: nemcsak a léleképítésre fordít nagy hangsúlyt, hanem az infrastrukturális fejlesztésekre is. Jelenleg is dolgoznak a szakemberek a templom korszerűsítésén. Teljesen megújul a padfűtés és a harang vezérlése, de helyreállítják a toronyórát is. Hamarosan új lesz a gyülekezet honlapja, rövid időn belül pedig a vasárnapi istentiszteletet élőben is közvetítik majd. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy még több fiatalt szólítsanak meg, illetve, akik nem tudnak kimozdulni otthonaikból, ők is részesei legyenek az istentiszteletnek.

A tervek szerint fejlesztik a kaposvári és a taszári idős otthonokat is, de a Lorántffy-iskola is tovább szépül majd. A balatonfenyvesi tábort komfortosabbá szeretnék tenni, azért hogy az odalátogató vendégeknek még komplexebb pihenési élményt tudjanak nyújtani. A zselickisfaludi táborba pedig várhatóan év közben is szerveznek programokat.