színjátszás

2019.11.29. 14:00

Legördült a függöny, véget értek a megyei bemutatók

Színvonalas produkciókkal álltak színpadra a szépkorúak, befejeződtek a megyei nyugdíjas szövetség gálái.

Varga László

A gála idei zárórendezvénye a mesztegnyői hagyományőrző és színjátszó találkozó volt, míg egy héttel korábban Nagybajomban a kórusok randevúztak egymással. Ez utóbbi eseménynek a város az önkormányzat támogatásával immár harmadszor adott otthont, és a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is kiváló házigazdának bizonyult. A Miklai Tiborné vezette nyugdíjasklub jóvoltából ezúttal is gördülékeny volt a rendezés, az énekkarok többsége pedig nívós összeállításokkal bizonyította felkészültségét. A sok jó produkció közül különösen a magyaregresiek és az iharosberényi kórus, valamint a kőröshegyi Kocsonya Imréné és a fenyvesi Török Ferencné előadása késztette tapsra a hallgatóságot, de a szentgáloskéri fiatalok citerazenekara is nagy sikert aratott.

Az újonnan megválasztott nagybajomi polgármester, Pirka Mátyás felajánlotta, hogy felkérés esetén az önkormányzat a jövőben is vállalja a rendezést.

Mesztegnyőn a népi humor időtállóságát is bizonyítandó a helyiek az aratás, a bábonymegyeriek a tollfosztás, a balatonfenyvesiek a nyársdugás vidám pillanatait mutatták be. A falusi élet egyéb, mosolyra fakasztó mozzanataiból a marcaliak a pletykás asszonyokat, a kőröshegyiek a fonót, a somodoriak a falugyűlést karikírozták ki, míg a várdaiak az országos elismerést aratott Fülemile feldolgozásukban a rossz szomszédságot állították pellengérre.

A segesdiek Hamupipőkéje és a kaposmérőiek zenés színpadi játéka, valamint a marcali Pintér József citeramuzsikája és a nagyatádiak dalos-táncos összeállítása is nagy tapsot kapott. A megyei gálák történetében először hangzottak el népi vallásos énekek, amelyeket a saját buzsáki gyűjtéséből a feny­vesi Baranyai Éva adott elő. Aztán legördült a függöny, és véget értek a bemutatók. A látottak alapján Huszti Gábor, a megyei közgyűlés elnöke nem ok nélkül tartotta a szövetség kulturális tevékenységét Somogy nagy értékének.

 

Az iharosberényi Nosztalgia Hagyományőrző Táncegyüttes mostanra az országhatáron túlra is elvitte már a falu jó hírét

Az idei év különleges az iharosberényi Nosztalgia Hagyományőrző Táncegyüttes életében, az együttes múlt szombaton ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. A jubileumi rendezvényen nem csupán az elmúlt két évtized történéseit ismerhették meg a résztvevők, de az együttes táncrepertoárjából is ízelítőt kaphattak. A múltidézésből megtudtuk, a társulat tizennégy fővel alakult Tímár Lajosné irányításával. Nem sokkal később Horváth János, az akkori művészeti iskola tagintézményének vezetője, egyben tánctanára vette át a közösség irányítását. A csoport küldetésének és legfőbb feladatának tartotta szűkebb hazája hagyományainak megismerését, azok megőrzését az utókor számára, ezért mindig újabb és újabb szakmai feladatokat tűzött maga elé. Idővel aztán más tájegységek táncai, majd az erdélyi felcsíki és marosszéki táncok is bekerültek a műsorukba, az évfordulón pedig moldvai tánccal lepték meg a közönséget.

Az együttes nem csupán hazánkban, de az országhatáron túl is öregbítette faluja jó hírnevét, és a számos megyei elismerése mellett több országos fesztiválminősítéssel is büszkélkedhet. A szép eredmények Horváth Jánosnak, az együttes vezetőjének is köszönhetőek. – Ám ez csak az érem egyik oldala – mondta. – Én nem csak tanítani, de tanulni is járok Iharosberénybe. Tanulni emberséget, szeretetet és végtelen alázatot, amely a társulatot jellemzi, összetartó, remek közösség.

A csoport tagjai többségében időskorúak, akiknek bevallásuk szerint a tánc életük szerves részét képezi. Jankovics Lászlóné azt mondja, kívülről nem is gondolnánk, mi munka van egy fellépésben: meg kell tanulni a lépéseket, zenére is és együtt is. – Nagy kihívás ez, legyőzni magunkat, megcsinálni úgy, hogy számomra is megfeleljen – mondta.

Az egyesület elnöke, Horváthné Szanyi Éva szerint a közösségben az ember olyan dolgokra is képes, amiket korábban el sem tudott képzelni magáról. Keszler Jánosné pedig a tánc szeretetéről beszélt: – A próbák és fellépések alatt elfelejtem az idő múlását, hogy beteg a szívem, fáj a lábam és a gerincem – mesélte. – Ilyenkor ezek a gondok egyszerűen megszűnnek.

Egy mondás szerint a fiatalságot nem a kor, hanem a test és a lélek állapota jelenti, amit mindennél ékesebben bizonyít az alapítók közé tartozó Kőszegi Ferencné, aki túl a nyolcvanadik életévén az ifjakat is megszégyenítően ropja még ma is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában