Helyi közélet

2019.11.30. 21:00

Ludaskásával is megvendégelték az időseket

Benépesült az iharosi kultúrház a Márton-napi rendezvényen, amely nem csak a település apraját-nagyját mozgatta meg, de Csurgóról, Gyékényesről és Zákányból is érkeztek szépkorú vendégek.

Varga László

mde

A helyi nyugdíjasklub immár hagyományosan kelti életre az évszakok népszokásait, ennek jegyében nyáron a kézi aratást mutatták be, majd októberben szilvalekvárt főztek a közösség tagjai. Ami pedig a Márton-napot illeti: az érkezőket libazsíros kenyérrel várták, majd Hegedűs Jánosné klubvezető az óvodásokkal és Horváth Győző polgármesterrel Szent Márton püspökké válásának előzményeit keltette életre.

Az esemény különlegességét az adta, hogy Márton szerepét a település újraválasztott vezetője immár hagyományosan korhű jelmezekben játszotta el, de szívet melengető volt a gyerekek igényesen összeállított, a történeten kívül előadott műsora is. A folytatásban a helyi és a somogyudvarhelyi nyugdíjasklub dalcsokra és közös éneklés után a rendezők ludaskásával vendégelték meg a közel nyolcvan résztvevőt. A program a késő estébe nyúló beszélgetésekkel ért véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában