menekülési útvonal

2019.11.05. 16:54

A lépcsőház nem lomtár

Társasházak napja címmel kedden három napos országos konzultációsorozat indult: a tűzmegelőzési szakemberek Somogyban öt helyszínen – Kaposvár, Marcali, Barcs, Nagyatád, Siófok – várják a társasházak lakóit, üzemeltetőit.

Harsányi Miklós

– Azt szeretnénk, ha a társasházak lakói, kezelői figyelembe vennék, s elfogadnák azokat az információkat, tudnivalókat, amiket számukra igyekszünk közvetíteni – mondta Wéber Antal dandártábornok, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója kedden kaposvári sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ha ennek megfelelően élnek a lakásokban, akkor minimálisra csökkentik a kockázatát egy tűzesetnek, szén-monoxid mérgezésnek vagy bármely, a katasztrófavédelem hatáskörébe tartózó veszélyhelyzet kialakulásához.

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat több pontja változik január elsejétől, a többszintes lakóépületben – lakóegységenként – legfeljebb egy, maximum 11,5 kilós pb-gázpalack használható vagy tárolható. A 14 méternél magasabban lévő – legfelső használati szinttel rendelkező – lakóépület központi szellőző rendszerét a gyártó által meghatározott rendszerességgel, annak hiányában három helyett négy évente kell tisztítani. Gulyás László ezredes, kaposvári katasztrófavédelmi kirendeltségvezető rámutatott: fontos a társas házakban a közlekedő utak biztosítása, s az épületekben tárolható anyagok tárolásával kapcsolatos szabályok ismerete. S ennek tudatában tanácsos megalkotni a tűzvédelmi házirendet, lényeges, hogy ne csak egy sablonos összeállítás készüljön.

– Kaposváron 34 középmagas – 5-10 emeletes – épület található – közölte Gulyás László. – Korábban többször előfordult, hogy a lépcsőházban mosógépet, bútort vagy kerékpárokat tároltak a menekülési útvonalon, ami egy esetleges tűznél jelentősen megnehezítette volna a tűzoltók munkáját. Hasonló helyzet volt a folyosókon felszerelt ráccsal: ez szigorúan tilos, ha a tűzvédelmi berendezésnél a hozzáférést akadályozza. A hatékony tűzmegelőzési munkának köszönhetően sokat javult a helyzet.

Plajbász Istvánné kaposvári társasház-kezelő azt mondta: a lakók megértették, hogy a lépcsőházi fordulókban vagy a szűk folyosókon nem szabad hatalmas méretű virágládákat, kerti bútorokat elhelyezni, akárcsak tilos kismotorkerékpárt vagy benzines kannákat tárolni.

– Életeket menthet a kötelező kéményvizsgálat, illetve a fürdőszobai fűtőberendezés ellenőrzése is – mondta. – Erre a fűtésszezon kezdetén nyomatékosan felhívtuk a lakók figyelmét.

 

Egyeseket hidegen hagynak az előírások

 

– Előfordul, hogy egyes lakókat hidegen hagynak a tűzvédelmi szabályok, de a döntő többség szerintem betartja az előírásokat – hangsúlyozta Ács Sándor, a kaposvári Otthon Lakásszövetkezet ügyvezető igazgatója. – Időről időre előfordul, hogy néhányan a semmire se használható mosógépet vagy gáztűzhelyt a folyosóra pakolják, mások nagy mennyiségű újságpapírt halmoznak fel a pincében úgy, hogy a közelben gyúlékony anyagot is tárolnak.

A szakember kiemelte: minden esetben megtették a szükséges lépéseket. A lakásszövetkezethez 48 ház tartozik, ezekben 1071 lakás található, s 12, tízemeletes épület a házkezelési feladatait is ellátják. Az otthonokban 1020 család él, s folyamatosan nagy figyelmet fordítanak a biztonságra, a tűzvédelemre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában