lelkizés

2019.11.18. 09:00

Megerősített lélekkel folytatják

Lelki napokon vehettek részt a Hangya Tanoda növendékei, amely részeként a hittel kapcsolatos témájú előadásokat hallgathattak a gyerekek a hétvégén.

Koszorus R.

Fotó: LANG ROBERT

A háromnapos programon természetesen lehetőség volt kikapcsolódásra is, hiszen kézműves foglalkozások és kirándulás is színesítette a rendezvényt. Ennek részeként szombaton ellátogattak a Zselici Csillagvizsgálóba és a Bőszénfai Szarvasfarmra.

A program zárásaként a Nagyboldogasszony-székesegyházban Varga László megyés püspök celebrált szentmisét, amely igazi lelki táplálékként szolgált mindenkinek.

A Hangya Tanodában hetvenhét növendékkel foglalkoznak a szakemberek, a nevelés része az is, hogy a vallás fontosságával ismertetik meg a gyerekeket.

– Nagyon sok fiatal és felnőtt ember is kutatja a hitét, ebben igyekszünk segíteni – mondta lapunknak Bogdán Imre, a tanodát működtető Napkerék Egyesület elnöke. – Fontos, hogy mindenki megtalálja a hitét, így megtalálja a helyét az életben. Hiszek benne, hogy mindenkinek segít a hit, és erősítést ad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában