jövőkép

2019.11.06. 20:00

Megízlelhették a szakács életet a diákok

Látványfőzéssel népszerűsítették a szakács képzést az egyik kaposvári étteremben. Nótár László, mesterszakács és két segítője sütőtök krémlevest, norvég vörös lazacot és vajas, tejszínes burgonyapörét, szűzpecsenyét, valamint rizottót készített. Az eseményt a Széchenyi-iskola szervezte.

Marosi Gábor,

Másfél órán keresztül élvezhették a mesterszakácsok munkáját a diákok. Az ételek nagy részét már előre elkészítették a séfek, így már csak részfolyamatokat mutattak meg az érdeklődőknek. A látványos főzőshow-ra első sorban hetedik és nyolcadik osztályos tanulókat hívtak meg a szervezők, de végzős szakácsok is ültek a sorokban.

– Először úgy volt, hogy egyedül jövök – mondta Nótár László, mesterszakács. – De elkísért két tanítványom Somlyó László és Béres Tamás, akik már mesterszakácsok, azért, hogy hatékonyabban tudjuk bemutatni a szakmát. Olyan ételeket hoztunk magunkkal, melyeket gyorsan el lehet készíteni, emellett népszerűek és érdekesek. A főzésben van egy kis „évszak” is, hiszen ilyenkor a sütőtök az szinte minden konyhában megtalálható. A hal viszont megosztó étel, nem mindenki szereti, ezért is készítettünk még szűzpecsenyét – hangsúlyozta a mesterszakács.

Vagni Alessandronak nem voltak ismeretlenek a mozdulatok, hiszen kis kora óta érdekli a főzés, jelenleg szakácsnak tanul. Elmondása szerint már jól bánik a fakanállal, később szeretné elvégezni a mestervizsgát, idővel pedig külföldön nyitna éttermet. Azonban nem minden diáknak vannak ilyen elképzelései, ezért is szervezték meg a látványfőzést. – Népszerűsíteni szeretnénk a szakmát – fogalmazott Kárász László, a Széchenyi-iskola igazgatója. – Lassan jelentkezniük kell középiskolába az általános iskolásoknak, ezért is időzítettük mostanra az eseményt. Azt gondolom, hogy népszerűek a vendéglátós szakmák és el lehet helyezkedni ezzel itthon is – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában