élhető jövő

2019.11.08. 17:30

Tudatosságból épül a jövő energiája

Három városban szervez programokat a gazdaságos energiafelhasználás népszerűsítésére a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara. A rendezvénysorozat első állomását Barcson tartották pénteken. Óvodások, középiskolások, és vállalkozók ismerkedtek az energiatudatos magatartás alapjaival és előnyeivel.

Kovács Gábor

Hogy mi az energiatakarékosság és mi a pazarlás, azt már a legkisebbek is tudják a barcsi Széchenyi közi tagóvodában. Játékkártyán kapott feladatokban számot adtak a tudásukról, és rajzeszközöket kaptak az uniós támogatású projektben. Az óvodában kiemelt feladat a környezetvédelem, mondta Honfi Zsoltné óvónő. Közben a Széchenyi Ferenc Gimnázium diákjai szemléletformáló előadásokat hallgattak annak a reményében, hogy belőlük lesznek a jövő energiatudatos fogyasztói és vállalkozói.

– Az energiahatékonyság létkérdés a mai vállalkozásoknak – mondta a barcsi városházán rendezett konferencián Varga József, a SKIK elnöke, aki kiemelte, hogy az energiatudatosságért szükséges a gazdaság, az állam és a civil szféra összefogása.

– A diákok döntéseiben egyre inkább megjelennek a klímavédelmi szempontok – köszöntötte a Dráva Völgye középiskola fiataljait, köztük a hiányszakmának számító vízügyi technikusokat Koós Csaba, Barcs polgármestere.

 

– A XXI. századi energetika célja olyan fejlődési pályák megtalálása, amelyek nem veszélyeztetik a jövő nemzedékeket – mondta Wagner Ernő, a Somogy Megyei Mérnöki Kamara elnöke, aki egy fiatal gépészmérnökkel, Nyáry-Windeisen Laura Fannival közösen tartott előadást. Érdekes számokat hallhattunk tőlük. Egy családi ház tetejéről egy év alatt 100 ezer liter víz gyűjthető, ami 8 ezer vécéöblítésre vagy 2 ezer mosásra elegendő. Ellenben ha valaki teljesen kinyitja a csapot fogmosáskor, 12-15 liter vizet pazarol egy perc alatt. Egy fűtési szezonban 26 ezer forintot spórolhat, aki egy fokkal lejjebb tekeri a fűtést.

Nemzetgazdasági megoldás a klímavédelemre az atomenergia, mert az atomerőmű nem bocsát ki szén-dioxidot, így nem terheli a környezetet, hangsúlyozta Vida Tünde, a Paks II. beruházás vezető kommunikációs szakértője. Hozzátette: a megújuló energiaforrások és az atomerőművek együtt jelentik a jövőt, mert olcsó, biztonságos és klímabarát energiát biztosítanak.

A konferencia levezető elnöke Lengyel János, a Somogyi Hírlap főszerkesztője volt. A programok Nagyatádon és Kaposváron folytatódnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában