a jó cél érdekében

2019.12.06. 15:00

Adrenalinnal is népszerűsítenék a jótékonykodást

Jótékonysági gyűjtést szerveznek a Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai december 14-én. A tavalyi gyűjtésükhöz képest szintet is ugrottak: már a siófoki gyermekosztálynak és a Máltai Szeretetszolgálatnak is gyűjtenek. A támogatáshoz hozzájárulni az eseményre vásárolt belépővel, illetve a programokban való részvétellel lehet,

Hoffmann Zsolt

Nem csak a siófokiakat szeretnék megszólítani, hanem a környékbeli falvakat is – mondta el kérdésünkre Mózer Nagy Katalin, az esemény főszervezője, akinek feltett szándéka a lehető legtöbbet kihozni a rendezvényből. – Az „Adventi csodának” keresztelt gyűjtést tavaly a végzős diákok kezdték szervezni, akkor a Baptista Szeretetszolgálatnak segítettünk. – Idén a Siófoki Kórház gyermekosztálynak, illetve a Máltai Szeretetszolgálat gyerekeinek a patronálására fordítjuk a befolyt összeget.

A jótékonysági rendezvényen minden korosztály számára készülnek programokkal. Fellép az egykor SMA beteg Leventének gyűjtő Roli bohóc is, de emellett ugrálóvár, és filmvetítés is várja a gyerekeket.

Mózer Nagy Katalin elárulta, a felnőtteknek vásárral, tombolával és egy adrenalindús élménnyel is készülnek.

Jótékonysági autózással is segítenek Siófokon

Az esemény egyik fő attrakciója a Rally Show lesz. – Mi annyival járulunk hozzá a programokhoz, hogy 9 órától lehet megnézni a versenyautónkat és öt embert sorsolunk ki azok közül akik, a jegyvásárláskor jelzik, hogy részt vennének az autóztatáson -, mondta Kanász Cintia, a Krúdy Gyula SZC Szakgimnázium és Szakközépiskola tavaly végzett diákja.

Az autóztatás 12:00-kor kezdődik egy nagyobb, aszfaltos területen, ahol a szlalom versenyeken megszokott módon csúszkálnak majd a pályán a szerencsés nyertesekkel.

- Mi is szeretjük csinálni, így gondoltuk, hogy másoknak is maradandó élmény lenne – tette hozzá Cintia. Arra a kérdésre, hogy miért pont erre esett a választásuk elmondta, hogy nagyon sokan érdeklődnek az autóversenyzés iránt, de kevesen tudják csak kipróbálni.

Jelenlétükkel szeretnék még népszerűbbé tenni a jótékonysági eseményt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában