Biztonságos oktatás

2019.12.06. 18:43

Elismerést kaptak a diákokért dolgozó iskolarendőrök

Átadták az év iskolarendőre elismeréseket.

Koszorus Rita

Egész tanévben segítik a kisiskolásokat, hogy felnőttként majd tudatosan közlekedjenek és ne okozzanak balesetet. Az év iskolarendőreit választották meg a megyében működő rendőrkapitányságok, így hatan kaptak elismerést a diákok érdekében végzett munkájukért. Az elismeréseket Pungor János, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti kapitányhelyettese, Papp Veronika, a Siófoki Tankerületi Központ referense, és Stickel Péter, a Kaposvári Tankerületi Központ igazgatója adták át a Somogy Megyei Baleset-megelőzési Bizottság elnökségi ülésén Hajmáson.

– Mindig szeretek kimenni az iskolákba, mert a gyerekek nagyon aranyosak és figyelnek is persze arra, amit mondok – hangsúlyozta Ács Szilvia, aki a Siófoki Rendőrkapitányság főtörzsőrmestereként kapott elismerést. – Minél kisebb korban el kell kezdeni a gyerekek tanítását arra, hogyan közlekedjenek felelősségteljesen. Később, a sok tantárgyuk mellett nagyon sok mindenre kellene megtanítani őket a közlekedésben is. Ezek az ismeretek egy életen át elkísérik őket – hangsúlyozta a díjazott.

Somogy megyében ebben a tanévben az iskolarendőrök 125 oktatási intézményben láttak el szolgálatot, az iskolákkal összesen 86 rendőr dolgozik együtt. – Konkrétan kapcsolattartó szerepet is betöltenek az iskola és a rendőrség között – mondta érdeklődésünkre Váczi Edit, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezető-helyettese.

Együtt dolgoznak a fiatalokkal a jobb közbiztonság érdekében

A somogyi iskolarendőrök osztályfőnöki órákon, vagy kérésre tanórán tartanak előadást a gyerekeknek a közlekedésről, de részt vesznek a drogprevencióban és a szülői értekezleteken. A tavaszi hónapokban pedig rendszeresen segítenek, tájékoztatnak a közlekedésbiztonsági programokon. Az Országos Rendőr-főkapitányság 2008-ban indította el az iskolarendőr programot, melynek már a második évében közel 2500 iskolában jelen voltak az egyenruhások.

A rendőrök az idén országosan háromezer intézménybe járnak rendszeresen. A program lényegi eleme, hogy a szakemberek segítsék a tudatos közlekedési magatartás kialakítását, valamint hogy a fiatalkorúak sérelmére elkövetett bűncselekményeket hatékonyabban megelőzhessék intézményi kereteken belül. Fontos célja a programnak még, hogy a fiatalabb generációkban a meglévőnél pozitívabb kép alakuljon ki a rendőrségről, a rendőri testületről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában