átadás

2019.12.14. 20:00

Kaposfüred és Látrány között is szélesebb úton közlekedhetünk

Szombattól már kétszer két sávon haladt a forgalom a 67-es főúton Kaposfüred és Látrány között. Ennek köszönhetően gyorsabban és biztonságosabban lehet eljutni a megyeszékhelyre és az M7-es autópályára.

Marosi Gábor

A több mint harminchárom kilométeres szakaszon az autóútnak megfelelő, óránként száztíz kilométeres sebességgel lehet haladni. A beruházást lezáró sajtótájékoztatón Szita Károly, Kaposvár polgármestere hangsúlyozta: idén már több történelmi pillanatnak lehettek részesei a kaposváriak, ennek része a mostani 67-es út fejlesztése is.

A város vezetője kiemelte: első sorban nem az a fontos, hogy gyorsabban lehet eljutni az M7-es autópályára, hanem, hogy cégek érkezzenek a megyeszékhelyre. Az útfejlesztésnek köszönhető például, hogy a tűzoltó és mentőautókat gyártó Heros Zrt. is Kaposvárra telepedett le.

Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szóvivője elmondta: a szeptember 30-i részátadó óta a 67. sz. főút fejlesztését végző kivitelező konzorcium azon dolgozott, hogy a projektet az ígért határidőre, december közepére be tudja fejezni. Az elmúlt időszakban elkészült a Somogyaszaló elkerülő úton a Deseda patak és a Varga-bónyi árok feletti felüljáró, valamint a Kaposfüred és Somogyaszaló észak közötti 3,5 km hosszú szakasz is.

A NIF Zrt. folytatja a 67. sz. főút építését. A második ütemben a Kaposfüredet elkerülő szakaszt több mint három kilométer hosszan bővítik kétszer két sávra. A tervek szerint ennek a szakasznak 2020 második félévében állnak neki a szakemberek. A harmadik ütemben pedig a Látrányt elkerülő régi utat majdnem tíz kilométer hosszan fejlesztik szintén kétszer két sávossá. Ezt a beruházást várhatóan a jövő év utolsó negyedévében kezdik el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában