élmény a szolgálat

2019.12.29. 17:30

Közösséget építenek a jó szándék alapjára

Átalakítaná a kormány jövőre a kötelező közösségi szolgálatot, hogy a diákok jobban átélhessék az önkéntesség valódi élményét, s az ezzel járó társadalmi felelősségvállalás ne legyen később számukra idegen. A legtöbb diák kihasználja a lehetőséget a segítségadásra.

Koszorus Rita

A kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium diákjai elsősorban kaposvári és környékbeli partnereknél töltik le a kötelező ötven órás közösségi szolgálatot. Erre a 9, 10 és 11-ik évfolyamokban van lehetőségük a diákoknak – válaszolta kérdésünkre Kiss István, igazgatóhelyettes. – Nyugdíjasok segítésében vállalnak feladatot diákjaink – mondta a közösségi szolgálatot koordináló pedagógus. – De a Borostyánvirág Anyaotthonban is segítenek majd, illetve az intézményben is dolgoznak. Nem mindenki szeret az iskolában önkénteskedni és az összes órát nem is teljesíthetik itt, csak maximum a felét engedjük itt letölteni.

Amikor a fiatalok végeznek a munkával, beszámolót kell írniuk a tapasztalataikról. Kiss István elmondta: van, aki annyira rákap az önkéntességre, hogy meg sem áll ötven óránál és tovább is segít. Persze olyan is akad, aki nehezebben viseli az elvárást, de mivel kötelező elvégezni, ezt meg is teszik az iskola diákjai.

A Siófoki Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakgimnáziumának tanulói nyolcvanhárom helyszínen tölthetik el az ötven órás szolgálatot. – Nálunk elég sokszínű a paletta – mondta Tóth Krisztina, igazgató. – A tanulóink általában a partnereinknél töltik el ezt az időt. A tapasztalatunk szerint eleinte ódzkodnak egy kicsit a gyerekek, de végül mindenki teljesíti az előírt óraszámot.

Tóth Krisztina hozzátette: az iskolán belül is van lehetőség közösségi szolgálatra, mint papírgyűjtés, vagy éppen iskolai események szervezése.

A kaposvári Gyöngyfa Napközi Otthonban ugyan van lehetőség közösségi szolgálatra, de egyelőre csak ritkán téved errefelé önkénteskedő diák. – Van nálunk törekvés arra, hogy több fiatal vállaljon nálunk közösségi szolgálatot – mondta Sándor Ildikó, intézményvezető. – Persze azért előfordul, hogy jönnek az értelmi sérült fiataljaink segítésére, de sajnos egyáltalán nincs nagy tolongás. Pedig a lehetőség mindig adott, hogy a Gyöngyfa Napközi Otthonban töltsék a kötelező közösségi szolgálatot.

Bekerülhet a tanárok óraszámába; változtatás előtt a közösségi szolgálat

A mára gyakorlattá vált közösségi tevékenység nem mindenhol hozta meg a várt eredményt. Egy friss jelentés szerint a feladatot ugyan elvégzik a diákok, ám ez sokszor csak iskolai rendezvényeken való segédkezésben merül ki, emiatt az önkéntesség valódi élménye elmarad. Az elképzelés szerint az iskolai közösségi szolgálat koordinációs feladataira szánt időt beépítenék a pedagógusok kötelező óraszámába. Ennek örülnének az érintettek, mivel nagyon sok adminisztrációs munkával jár ez a feladat. Ráadásul az is felmerült, hogy beiktatnának egy tanítás nélküli munkanapot is, amikor csak ezzel a programmal foglalkoznának az iskolák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában