egyedüllét

2019.12.24. 13:00

Lelkisegély: a segítők az ünnepek alatt is dolgoznak

Az év végi túlhajszoltság és a karácsonyi depresszió sokakat érint.

Kovács Gábor

Nem ritka, hogy az ünnepi készülődés alatt a vásárlási és a megfelelési kényszer, a feszített tempó veszi át az uralmat, főként azoknál, akiknek egy egész család gondja nehezedik a vállára. Másoknál éppen a társ, a társaság hiánya miatt ilyenkor a magány jelent a szokásosnál is nagyobb próbatételt. Ezek az érzések akár az öngyilkosság veszélyét is magában rejtő krízisállapotig fokozódhatnak. De kiutat jelenthet, ha van kivel megosztani a gondokat.

Szakemberek várják azok hívását, akik kimerültek, magányosak vagy úgy érzik, hogy egyedül nem tudnak megbirkózni problémájukkal. Tavaly összesen 170 ezer hívás futott be Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségéhez (LESZ), az ünnepek alatt sem tárcsázták többen telefonszámukat, mint egy átlagos hónapban. – Az idén még várható egy kis emelkedés – felelte kérdésünkre Dudás Erika, a LESZ szakmai alelnöke.

– Ilyenkor felerősödnek a kapcsolati problémák miatti hívások, de a magány érzése, a veszteség és a gyász feldolgozására tett kísérletek is nehézséget okoznak, mert a karácsony megélése mindig nehezebb a szeretteink nélkül – indokolta.

Somogy megyében nincs önálló szolgálatuk, de a hálózatukat az ország minden részéből hívják. Így megyénkből is érkeznek hozzájuk hívások, ám nem tartják számon, hogy honnan, mert minden bejelentkezés anonim. 18 hazai szakszolgálatuk van, és 5 határon túli. Ha beérkezik egy hívás, mindig a szolgálat azon önkéntese fogadja, aki éppen szabad, így adott esetben a somogyi segélykérővel az ország más pontján lévő segítő beszél. A LESZ a nap 24 órájában minden hálózatról ingyenesen hívható a 116-123-as telefonszámon.

 

A LESZ ingyenesen hívható a 116-123-as számon.

Bajban van és úgy érzi, nincs kiút?

Nincs kivel megbeszélnie a nehézségeit?

Az öngyilkosságot fontolgatja?

Van remény. Van segítség.

Hívjon bennünket:

SOS-ÉLET – öngyilkosság megelőző telefonszolgálat: 06-80/505-390

Este 7-től reggel 7-ig ingyenesen hívható mindennap.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában