téli eleség

2019.12.06. 13:04

Rárepülnek a szotyira, de a kenyeret tilos adni a madaraknak

Hat zsáknyi napraforgómagot kapott a Jádi Zrt.-től a várdai önkormányzat. A mintegy háromszáz kilogramm eleséget a madarak téli etetésére fordítja a Madárbarát település.

Marosi Gábor

Fotó: LANG ROBERT

A faluban tizenkét önkormányzati etetőhelyről csipegethetnek a madarak. A felajánlott napraforgóból azok a családok is kapnak, akik rendszeresen etetik az állatokat.

– Igazán most érdemes elkezdeni az etetést – mondta Molnár Marcell, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kaposvári Helyi Csoportjának elnöke.

– Két szempontból nagyon fontos, hogy foglalkozzunk a madarakkal. Az egyik, hogy segítünk nekik túlélni a telet, a másik pedig, hogy így tudunk hozzájuk közelebb kerülni. A madarak egy része az enyhébb telet túlélné, de azzal, hogy etetjük őket, sokkal többen átvészelhetik ezt a pár hónapot. Sokféle eleséget adhatunk a madaraknak. Az egyik legjobb a napraforgó, de más olajos maggal, például tökmaggal, mogyoróval és dióval is lehet őket etetni. Szalonnabőrkét is szabad adni nekik, de figyelni kell, hogy ne legyen sós. Bár ebben az időszakban még ez sem okoz problémát, mert tudnak inni napközben, de ha száraz, hideg idő köszönt be, akkor gondot jelenthet a sós étel. Ezért érdemes itatókat is kirakni a madaraknak.

Kenyérrel és ételmaradékkal viszont tilos etetni a madarakat, a rovarevők begyében ugyanis ezek az ételek megromolhatnak, ettől pedig elpusztulhatnak – tette hozzá Molnár Marcell. Az etetőházakhoz először a cinegék érkeznek meg, aztán a pintyfélék, de előfordulhat, hogy a fakopáncs is bekopogtat eleségért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában