újrakezdés

2019.12.25. 11:30

Új életet kaptak a fa alá az anyaotthon lakói

A karácsony mindig különleges a Borostyánvirág Anyaotthonban. A legtöbben hazamennek ilyenkor, de van, aki az ünnepeket is itt tölti. Olyan karácsonyozóval is találkoztunk, aki új életet akart kezdeni a szeretet ünnepén.

Koszorus Rita

Széles mosollyal az arcán, kezeit tördelve lépett be a Borostyánvirág Anyaotthon nappalijába Erika. A családanya két gyermekével érkezett az intézménybe egy évvel ezelőtt, miután a beszámolója szerint a poklot is megjárta volt párjával. Húsz évig éltek együtt, s ez idő alatt kicsit sem kímélte az asszonyt. Bántalmazása nem merült ki szóban és ökölben..., amiért a férfi aztán börtönbe került. A nő, akinek eddigre teljesen leépítette önbecsülését, azt hitte, vége a rém­álomnak. Majd jött a hír, férjét kiengedik. Ekkor szánta el magát és indult útnak gyermekeivel együtt. Több anyaotthont is megjárt, mire Kaposváron menedéket és támogatást talált, hogy felépüljön az évtizedekig tartó családi horrorból.

– Itt biztonságban érezzük magukat és olyan körülményeket kapunk, amiről korábban csak álmodhattunk – mondta Erika. – Tavaly már itt voltunk karácsonykor, de sokkal jobb volt, mint a húsz év alatt bármelyik szenteste. Attól az embertől semmi jót nem kaptam, csak a félelmet. Folyamatosan boldogtalan voltam mellette.

Az idei karácsony pedig különösen új helyzetet hoz a családnak, hiszen egy pályázaton úgynevezett kiléptető lakást nyert Erika és két gyermeke, így a szentestét már az új otthonban töltik. – Nagyon különleges lesz ez a karácsony – mondta izgatottan az asszony. – Ez egy igazi ajándék nekünk. Az intézmény vezetője nagyon sokat segített nekem, s azt nagyon szeretem benne, hogy ha valamibe belenyúl, nem nyugszik, míg el nem éri, amit eltervezett.

– Ne rólam beszéljen Erika, hanem beszéljen a karácsonyról – szólt közbe Biró Dániel, a Borostyánvirág Anyaotthon vezetője.

– De arról mit mondjak? – kérdezett vissza Erika. – Most nem tudok rákészülni, nincs időm csomagolni, csak a dolgainkat összerakni...

Örömmel töltik meg a bentlakók ünnepét

Az intézményi karácsonyon még részt vettek Erikáék, ahol minden gyerek kívánságát teljesítette a Jézuska.

– Az idén sokkal többen maradtak az intézményben – mondta Biró Dániel. – Azt tapasztaltuk a több mint 20 év működés alatt, hogy az anyáknak szüksége van arra, hogy az intézmény kicsit hátrébb lépjen. Van egy társaság, aki Budapesten már évek óta támogat minket. Tulajdonképpen minden család örökbe fogad egy családot erre az alkalomra, és beszerzik azokat az ajándékokat, amiket a gyerekek kértek a Jézuskától. Ez mindig megható pillanat, látni az örömöt a gyerekek arcán.

Van egy közös vacsora a dolgozókkal, mivel az intézményben az élet egy kicsit olyan, mintha egy nagy család lenne együtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában