teljes gőzzel

2020.01.03. 19:45

A közétkeztetési döntőre készül a kaposvári séf és csapata

Virsli, malac és újévkor lencseleves: Molnár Gábor kaposvári séf hűséges rajongója a hagyományos magyar ízeknek, ám díjazza az új, kreatív ötleteket is. A 40 éves csapatkapitány társaival a közétkeztetési szakácsverseny közelgő döntőjére készül, ahol izgalmas végjátékra számít.

Harsányi Miklós

– Sráckoromban az eszembe véstem: semmit nem szabad félgőzzel csinálni – mondta Molnár Gábor. – Készíthetünk napi menüt vagy főzhetünk 350 személyre négyfogásos ételsort, kizárólag akkor számíthatunk sikerre, ha maximális fordulatszámon hajtunk. Itthon és külföldön több helyen dolgoztam, s az új ötleteket a napi munkában és a versenyen is igyekszem kamatoztatni.

Molnár Gábor felszolgáló és szakács képesítést szerzett a kaposvári Széchenyi kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolában. Helyi és balatoni éttermekben is dolgozott, s öt szezont húzott le egy németországi síparadicsomban, ahol naponta 1200 vendégre főztek, ahol aprólékosan kidolgozott terv alapján készítették a hatalmas adagokat. Időközben egy közétkeztetési cégnél helyezkedett el, s ételkiszállítással is foglalkozik.

– A magyar és a mediterrán konyha áll a legközelebb hozzám – folytatta. – Nem árt olykor egy kis csavart vinni a hagyományos ízekbe. Rengeteg múlik az alapanyagokon és a végeredményen sokat javíthat a telibe talált fűszerezés is: gyakran használok friss kakukkfüvet, rozmaringot, bazsalikomot, babérlevelet. Nem szabad félni a kísérletezéstől, ezt ajánlom a fiataloknak is, mert az emberek 99 százaléka szereti a gulyást, a pörköltet, de modern megoldásokat ezeknél is bátran lehet alkalmazni.

Molnár Gábor otthon is örömmel ragad fakanalat: halászlé, sertéspofa mártással, töltött káposzta éppúgy terítéken volt, mint a zöldséggel gazdagon tálalt húsleves vagy somlói galuska. Szereti a pacalt, a töltött káposztát, s az ízlésesen megkomponált hidegtál falatkáit is szívesen megkóstolja. Kreativitás és kikapcsolódás: a főzés még akkor is ezt jelenti számára, ha az ünnepek előtti pörgésben alig jutott idő pihenésre. Szilveszterkor malac és hidegtál volt odahaza a menü.

– A kalóriát ilyenkor felesleges számolgatni, az új év első napjait azonban tanácsos kiadós edzéssel kezdeni – mondta. – Erőpróba vár a csapatunkra is, abban bízom, hogy eredményesen szereplünk az országos döntőn – hangsúlyozta Molnár Gábor. – Kapros nyári tökkrémleves mellett újra álmodtuk a lecsópürés, burgonyás rácos harcsát, s desszertként hársmézes, erdei gyümölcsös mákos gubát készítünk. Csoporttársaimmal – Takács Ottóné, Péter-Lukács Jolán, Sutáné Galambos Anita – minden tőlünk elvárhatót megteszünk, hogy az új ötletek hatékonyan beépüljenek a közétkeztetésbe.

Időről időre szintet kell lépni a sikerhez

– Változatos felkéréseket kapunk, hétvégén egy szigetvári céges bulira főztünk – mondta Molnár Gábor. – A karácsonyi menünk feta sajttal ízesített aszalt szilvás csirke volt, s a baconszalonnával töltött csirkén kívül velővel töltött sertéskarajt is készítettünk.

A kaposvári séf szívesen olvassa az új recepteket, szakkönyveket, szerinte az élethosszig tartó tanulás ezen a pályán is követelmény. Molnár Gábor örülne, ha fia is követné a pályán, s szeretné, ha továbbtanulás után minél több helyen szerezne tapasztalatot.

A 40 éves csapatkapitány szerint időről időre szintet kell lépni, csak azok reménykedhetnek tartós szakmai sikerekben, akik képesek a megújulásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában