állati kérdések

2020.01.19. 16:46

Bagira köszöni, jól van

Pár napja kering a közösségi oldalakon, hogy a Kaposvári Virágfürdő kitette Bagira, a 12 éves macska szűrét a fürdő területéről. A fürdő szerint ilyesmiről szó sincs.

Barkóczy László

Az elmúlt napokban születtek tömegével posztok a közösségi oldalakon, miszerint a kedves fekete kiscicának menni kell.

Mint a Kaposvári Virágfürdő vasárnap kiadott közleményéből kiderül, koránt sincs ez így.

A tegnapi folyamán megjelent Facebook bejegyzés, miszerint Bagirát a legnagyobb hidegben az utcára kitettük sértő és valótlan állítás.

A 37/1996. (X. 18.) NM rendelet szerint a közfürdő területére állat nem vihető be, illetve állat ott nem tartható. A közfürdőben nyújtott szolgáltatásoknak, illetve a fürdővendégek által látogatott helyiségeknek az üzemeltetés teljes időtartamában meg kell felelnie e rendelet közegészségügyi előírásainak. Mindezek ellenére a Virágfürdő dolgozói 12 éven keresztül gondoskodtak Bagiráról. Leromlott egészségügyi állapota miatt felvettük a kapcsolatot a Kapos Állatbarát Alapítvány vezetőjével, Tarnavölgyi Lászlóné Verával az elhelyezése ügyében. Segítségének köszönhetően már biztos és szerető környezetben van. Kollégáink ajándékokkal felpakolva vitték el új otthonába. A Virágfürdő teljes mértékben elítéli az állatkínzást és elhatárolódik minden olyan cselekménytől, ami annak minősül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában