műjégpálya

2020.01.11. 15:30

Kortalanul a jégen: nyolcvanon túl is korcsolyáznak

Rengetegen voltak kíváncsiak a hétvégén a Balaton déli partján lévő műjégpályákra. A korcsolyázás szerelmesei Siófokon, Balatonlellén, Balatonbogláron és Balatonfenyvesen is kiélhettek téli szenvedélyüket.

Marosi Gábor

Remekül siklottak a korcsolyázók a különböző méretű jégpályákon. Balatonlellén leginkább a gyerekek és szüleik próbálták ki a közvetlen part menti létesítményt. Volt, akit a csípős hideg idő sem zavart és egy szál piros fürdőnadrágban rótta a műjégpálya köreit. A pálya mellett egy szaunát is felállították, így aki nem bírta a kinti hőmérsékletet, bevonulhatott a meleg faházba. Gálos Réka, a BL YachtClub & Apartments programszervezője elmondta: negyedik alkalommal nyitották meg a jégpályát, amely nagy sikernek örvend, hiszen sokan kifejezetten ezért érkeznek a településre. A balatonlelleiek ráadásul, ha felmutatják lakcím kártyájukat, akkor ingyen léphetnek a jégre – tette hozzá.

Balatonbogláron szauna nem, de melegedőhely várja a korcsolyázókat, akik mintegy ötszáz négyzetméteres felületen élvezhetik a jeget és a csodás panorámát. Ágoston Katinka és Bera Borostyán Lengyeltótiból érkezett, hogy kipróbálja a pályát. A fiatalok rutinos korcsolyások, egyikük évekkel ezelőtt a befagyott Balaton jegén tanult meg csúszni, másikuk pedig a kaposvári Jégcsarnokban pallérozódott. Elmondásuk szerint a balatonboglári műjégpálya kiválóan alkalmas a téli sportolásra, de azért örülnének, ha befagyna a tó jege, hiszen akkor nagyobb területen tudnának csúszkálni.

A pálya üzemeltetője Vécsei Mihály elmondta: első alkalommal állították fel a jégpályát a kikötő melletti parkolóban, közvetlenül a vízpart mellett. Eddig már több mint kétezren próbálták ki a boglári újdonságot. A három éves gyermektől a nyolcvanhárom éves idős emberig sokan megfordultak már a pályán. Balatonfenyvesen is első alkalommal építettek korcsolyapályát. Ez a létesítmény azonban nem jég, hanem műanyag elemekből álló pálya. A sportolni vágyók azonban ezt is nagyon kedvelik.

Nyáron is maradna a korcsolyapálya

Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere elmondta: már évekkel ezelőtt szerettek volna kitalálni valamit a téli időszakra. Céljuk ugyanis az, hogy ne csak nyáron, hanem télen is sokakat csábítsanak a településre. Egyelőre felmérik felmérik azt, hogy mennyien használják a pályát és ha beválik a műanyag elemekből álló mintegy hatszáz négyzetméteres felület, akkor nyáron is üzemeltetnénk a négy évszakos korcsolyapályát. Így egy különleges szolgáltatást tudnának nyújtani a strandolóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában