profizmus

2020.01.12. 07:00

Sikeres évet zárt a Somogy Táncegyüttes

Minden hétre jutott egy fellépése tavaly a Somogy Táncegyüttesnek (STE). A hetven éves társulat összesen hatvannégyszer állt színpadra. Csikvár Gábor, az együttes menedzsere szerint: az egyik legsikeresebb év volt az együttes életében a 2019-es.

Marosi Gábor

Az amatőrnek számító STE-t diákok, felnőttek, családos emberek alkotják, akiknek más elfoglaltságuk is van a próbák és a fellépések mellett. Csikvár Gábor ezért úgy véli, nagy teljesítmény, amit a táncosok nyújtottak az elmúlt évben, hiszen a profi együttesek életében is soknak számít ennyi szereplés.

– Mostanra eljutottunk odáig, hogy csak meghívásra megyünk külföldre – fogalmazott Csikvár Gábor. – Még 2017-ben voltunk Belgiumban, ahol kaptunk a Folklórfesztiválok Szövetségétől (CIOFF) egy olyan elismerést, hogy a szakmai teljesítménye alapján a világ bármely fesztiváljára ajánlják a STE-t. Ez egy nagyon nagy dolog és attól kezdve folyamatosan kaptuk a meghívásokat. Így jutottunk el tavaly Görögországba egy nagyon rangos fesztiválra, és ennek az elismerésnek köszönhetően mehet az együttes az idén Dijonba. A francia város szakmai versenyén több mint húsz nemzet találkozik majd. Itt egyébként a nyolcvanas évek elején járt már a társulat.

– Szolnokon is nagy sikert arattunk tavaly – folytatta Csikvár Gábor. – Az országos néptáncfesztivált kétévente rendezik meg és meghívásos alapon lehet bekerülni. Többnyire az ország élvonalába tartozó együttesek vesznek itt részt. Ez egy amatőr fesztivál, de az utóbbi három-négy alkalommal megjelentek a profik is. Ennek ellenére a társulat elhozta a zenei, együttesi és koreográfusi harmadik díjat. Ezt nagyon nagy eredménynek tartom – hangsúlyozta az együttes menedzsere, majd hozzátette: tavaly ünnepelte fennállása hetvenedik évfordulóját az együttes. A jubileumi műsorra nagyon sokan voltak kíváncsiak, ezért plusz előadásnapot is be kellett iktatni.

Megújulhatnak a viseletek a Csoóri alap támogatásából

Az együttesnek nagy segítséget jelentenek a különféle pályázati lehetőségek. Csikvár Gábor kiemelte: az egyik legjelentősebb támogatást a Csoóri Sándor Alapból kapták. Tavaly és tavalyelőtt is hétmillió-kétszázezer forintot nyertek és hamarosan újabb hatmillió-kétszázezer forinttal gazdagodik a társulat. – Bajban lennénk, ha nem lenne ez a pénz – fogalmazott. – Enélkül is működtünk korábban, de a támogatásnak köszönhetően tudjuk felújítani a viseleteinket. Ezek ugyanis a fellépésekkor elhasználódnak, megsérülnek, ezért varrni kell a ruhákat, de újak is készülnek. Arra is van lehetőség, hogy a támogatásból koreográfiát vásároljunk. Ez azt jelenti, hogy meghívunk egy vendég koreográfust és ő készít egy új számot az együttesnek. A Somogy Zenekarnak pedig megjelent egy lemeze, amelyet szintén a Csoóri pályázatból finanszíroztunk – tette hozzá Csikvár Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában