farsangi mulatság

2020.02.09. 17:13

Dorottya átvette a város kulcsát a farsangon

Tavaszi hangulatban korzóztak a legtöbben a kaposvári farsang kezdetén, mert a szombat délutáni napsütés előcsalogatta a városlakókat. Hamar megtelt a Kossuth-tér, végül az utóbbi évek legnagyobb télűző közönsége gyűlt össze, hogy csatlakozzon a farsangolók seregéhez.  

Kovács Gábor

Bár az idén elhanyagolhatónak volt mondható a tél, mégis elege lett belőle a többségnek. Kocza Istvánnak kutatnia kellett az emlékeiben, hogy mikor volt igazán hideg mostanában.

– Azért volt néhány mínuszos nap, de nem tartott sokáig a tél – foglalta össze a Celsius-fokokra utalva, mielőtt beszállt volna a hagyományos farönkhúzó versenybe, amelynek a végén most újításként még egy bűvös kockát is kellett raknia. De jó formában érezte magát, miként a többi télkergető is. Az összeverődött maskarások megindultak, hogy meghátrálásra késztessék a nagy ellenállást nem tanúsító telet.

 

– Bejártam a fél világot, de alig vártam, hogy visszatérhessek a kaposvári farsangra! – osztotta meg velünk az érzéseit a Fő utcán sétálva az évtizedek óta Olaszországban élő, egykori kaposvári Magyar Attila, aki a farsang napján töltötte be a 65. életévét, felemelgetve nosztalgikus emlékeit.

– Nagyon szép az idő, ennek ellenére vagy éppen ezért fergeteges télűző mulatságot csapunk! – jelentette ki Füstös Gábor, a zákányi Drávagyöngye Néptáncegyüttes képviseletében. A Kapos Baranta karikás ostorainak pattogására vonult fel a karneváli sereg. A Langaléta Garabonciások gólyalábasainak műsora után a teret elözönlötték a télkergetők. A zákányiak mellett felvonultak a lengyeltóti Ördöngös, a szennai Zselic, az orci Hajdina néptáncegyüttesek, az Együd Árpád Művelődési Központ művészeti iskolásai, a Somogy Táncegyüttes, a Klebelsberg kollégium diákjai, a Compass Egyesület fiataljai, a Liszt Ferenc zeneiskola ütősei, de még a szentjakabi nyugdíjasok sem akartak kimaradni a mulatságból. Közben a Somogy Zenekar húzta a talpalávalót.

Megérkezett a Dorottya-kompánia: a Csiky Gergely Színház művészei elevenítették meg a somogyi vígeposzt Tóth Géza rendezésében. Dorottya szerepében Mikecz Estillát láthattuk, kíséretében Török Sára, Maizác Stefánia és Kósa Béla lépett fel. Karnevál hercegét Krausz Gergő személyesítette meg, nyakában a tavaly bevált elektromos gitárjával. Dorottya Szita Károlytól, Kaposvár polgármesterétől az idén is átvette a város kulcsát, hogy ezzel „lehetőséget adjunk a jókedvnek, a karneváli hangulatnak és a báloknak, ahol a kisasszonyok és ifiurak szívét megdobogtatja a szerelem.” Ezek után össztánc borította be a teret, majd a vigalom csúcspontján a táncosok tűzre dobták a kiszebábokat, hogy így hamvadjon el a mögöttünk hagyott tél is.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában