hátrányból előny

2020.02.07. 20:00

Nem csak a kicsiknek, de a felnőtteknek is lehetőséget biztosít a gyermekesély projekt

Nyolcvan-kilencven gyermek vesz részt rendszeresen a gigei gyermekesély pont programjain, és a tervek szerint 2020-ra 150 hátrányos helyzetű gyermeket vonnak be a közös foglalkozásokba. A gyermekesély projekt munkahelyet is teremtett a kistelepülésen.

K.G.

Ha a szülőknek orvoshoz kell menniük, a váróterem melletti helyiségben hagyhatják a gyermekeiket, ott működik ugyanis a gyermekesély pont a faluban, de néha a polgármesteri hivatal közösségi helyisége is hangos a gyermekzsivajtól. Egy átlagos hétköznap dél körül tucatnyi nebuló próbálgatta az új játékokat: a lányok hulahopp karikát pörgettek, a fiúk labdáztak. Néha összegyűltek egy náluk alig valamivel idősebbnek tűnő fiatal lány körül, akivel láthatóan jól megértették magukat.

– Huszonhárom éves vagyok, 2015-ben érettségiztem a kaposvári Noszlopy közgazdasági középiskolában – mondta magáról Orsós Krisztina. – Ugyanott az ügyintéző titkár szakmát, majd később Gigén felnőttképzés keretében a dajka szakmát tanultam ki. A nyáron is az önkormányzatnál dolgoztam, aztán most adódott ez a munkalehetőség. Itt élek a születésemtől fogva, ismerem a gyerekeket, ők is engem, ezért a szülők máshogy állnak hozzám, mint egy idegenhez.

A gyermekesély pont mindennap nyolc órában nyitva áll a hátrányos helyzetű családok előtt. Orsós Krisztina, mint helyi pályakezdő kapott munkát a programban, ő szervezi a foglalkozásokat. Amíg a gyerekek játszanak vagy rajzolgatnak, a szülők gazdálkodási tanácsokat hallgathatnak. Gyakran összekötik a felnőtt és gyermek programokat. Van itt gyógypedagógiai vagy logopédiai tanácsadás a kicsiknek, a szülők pedig leginkább adósságkezelési problémákkal keresik fel a szakembereket. De az is betérhet, aki csak internetezni akar, illetve segítséget kér felnőttként pályázatíráshoz vagy diákként a házi feladat megírásához. Utazó specialisták járnak ide, van köztük gyógytornász, fejlesztő pedagógus, orvos, védőnő.

Délelőtt baba mama klub és a kisgyermekes programok kötik le az érintetteket. Az önkormányzat biztosítja a fűtést, a világítást, és támogatják, hogy rengeteg alapanyagot szerezzenek be a kézműves foglalkozásokhoz, miközben a játékok és eszközök nagy részét a pályázat biztosítja.

Hátrányból előnyt kovácsolnak

A hátrányaikból kell előnyt kovácsolni, a saját bevallása szerint ez a vesszőparipája Bálint Ildikó polgármesternek, aki szerint a hátrányok nemcsak a szűkösebb anyagi helyzetből adódnak, hanem abból is, hogy a gyerekek eljutnak-e olyan környezetbe, amelyben a szellemi és a szocializációs fejlődésük könnyen megvalósulhat. A gyermekesély pont erre ad megoldást, már egész piciként, az óvodás kor előtt kezdődően. A pályázat a megyeszékhely gesztorságával működik a kaposvári járás területén, és az ott fekvő hátrányos helyzetű kistelepülések felzárkóztatását célozza. A családsegítő szakemberek szakmai bevonásával valósult meg a program, a gyermekjóléti szolgálat szakembereivel szoros együttműködésben dolgoznak a szolgáltatások biztosításán a családoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában